Belföld
A Fidesz szeretné, ha Gyurcsány tisztázná zavaros vagyonnyilatkozatát

„Eddig is tudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc igen gazdag ember, aki a privatizáción lett milliárdos, és néhány millió forint neki nem tétel” - mondta Nacsa, hozzátéve, azon azért mégis meglepődtek, hogy „csak úgy ki és be is röpködnek milliárdok és százmilliók Gyurcsány életében”.
Nacsa Lőrinc felidézte, Gyurcsány Ferenc kétmilliárd forint osztalékot vett fel az Altusból, 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, tavaly 225 millió forint foglalót fizetett ki egy titokzatos ingatlanért, a „bevételeiből pedig egymilliárd forintnak egyszerűen nyoma veszett, nem lehet követni, mire és hol költötte el”.
A kormánypárti politikus szerint ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc havi 23 millió forintot költ el valamire. A kérdés az, hogy mire, a Fidesz-KDNP pedig azt szeretné, ha ezt a DK elnöke tisztázná - mondta.
Nacsa Lőrinc kérdésre ízléstelennek, a nőket és az édesanyákat sértőnek nevezte Jávor Benedeknek azt a bejegyzését, amellyel Novák Katalin államtitkárt, a Fidesz alelnökét támadta. Hangsúlyozta, Jávor Benedek gyűlöletkeltő, alpári és közönséges bejegyzésével méltatlanná vált arra, hogy Budapestet képviselje egy brüsszeli irodában, Karácsony Gergely főpolgármestert ezért arra kérik, hogy tartsa be a tisztességes városvezetésre vonatkozó kampányígéretét, és hívja vissza pozíciójából Jávor Benedeket.
A kormánypárti politikus újabb kérdésekre azt mondta, a baloldal elképesztő hangnemet enged meg magának az elmúlt időszakban. Nem olyan régen Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester „rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény magyar embereket”, most pedig Korózs Lajos szocialista képviselő Horváth László fideszes képviselőt „minősítgeti, és ezzel tovább szítja egyébként a gyöngyöspatai romák között a feszültséget” - fejtette ki Nacsa Lőrinc.