Belföld

Leküzdené a bírák fóbiáit az új OBH-elnök

Az ügyek gyorsabb lezárása jogos igény, de nem jelent azonnaliságot

Több területen is változást akar elérni a bírósági szervezetben Senyei György Barna, az OBH új elnöke, aki szerint nem kellene félniük a bíráknak attól, hogy egy eljárás két éven túl is elhúzódik.

Leküzdené a bírák fóbiáit az új OBH-elnök
Senyei György Barna: Az ítéletek minőségére is nagyobb hangsúlyt kell fektetni
Fotó: MH/Katona László

Az eljárások gyorsasága mellett a ítéletek minőségére is nagyobb hangsúlyt fektetne a jövőben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) decemberben kinevezett új elnöke, aki tegnap mutatkozott be a sajtó előtt. Senyei György Barna szerint egyes területeken finomhangolásra, míg más területeken paradigmaváltásra van szükség a bírósági szervezetben. Mint kifejtette, az eddigi törekvés az volt, hogy az ügyek ne húzódjanak két éven túl, ezért előfordult, hogy egyes eljárási cselekményeket elhanyagoltak, emiatt viszont az ítélet felülvizsgálatra alkalmatlanná vált, és másodfokon hatályon kívül kellett helyezni. Senyei szerint a bíráknak le kell küzdeniük a „két éven túli fóbiát”. Ugyanakkor különbséget kell tenni az elhúzódó és a sokáig tartó ügyek között, utóbbiak ugyanis a jogvita jellege, összetettsége, a vádlottak száma, a bizonyítás terjedelme miatt húzódnak el. Az OBH elnöke hangsúlyozta azt is, hogy teljesen elfogadható az ügyek észszerű időn belüli befejezésére vonatkozó társadalmi igény, de az észszerű idő nem jelent azonnaliságot. Senyei kitért arra is, hogy lehet kritizálni az ítéleteket, ugyanakkor szerinte ezek többször inkább jogszabálykritikák. Az elnök ennek kapcsán kommuniká­ciós téren előrelépést szeretne elérni, úgy érzi ugyanis, hogy sokszor csak az ítéletek rendelkező része jut el a közvéleményhez, az indoklás már nem.

Az OBH vezetője beszélt a hivatal és az Országos Bírói Tanács (OBT) között az elmúlt időszakban kialakult feszültségről is. Elmondta, a tanács hiányos létszámmal működik, de a póttagok választása folyamatban van, így a helyzet megoldódhat. Az OBH–OBT-vita egyik gócpontját jelentő vezetői pályázatokról elmondta: fontos a demokratikus bírói testületek véleménye, de „ebben a körben nem választásról, hanem véleménynyilvánításról van szó”. Ez alapvető jelentőségű, de előfordulhat, hogy egy vezetői pályázatot eredménytelennek nyilvánítanak. Ugyanakkor egy ilyen döntést meg kell indokolni – húzta alá.

Kapcsolódó írásaink