Belföld
Kitüntetés lapunk újságírójának

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a történészként és újságíróként is tevékenykedő kitüntetettet méltatva hangsúlyozta: jobban tudja szolgálni az igazságot és a megértést az, aki úgy ír a mai világ eseményeiről, hogy közben a múlt történéseit is ismeri. Az ilyen újságírónak ugyanis nemcsak horizontális, hanem vertikális rálátása is van az eseményekre.
A bíboros elmondta: Szalézi Szent Ferenc a katolikus újjászületés „nagyszerű képviselője volt”, ugyanakkor a protestánsok is becsülték, mert „szeretettel, emberséggel tudott megnyilatkozni”. Aki a mai médiában képes megjeleníteni ezt az érzékenységet és emberséget, az egyrészt ritka értéket képvisel, másrészt tanúságot tesz keresztény hitéről - tette hozzá Erdő Péter.
Veres András arról beszélt: sokszor felteszi magának a kérdést, régen volt-e könnyebb keresztény újságíróként dolgozni vagy ma. Mert míg a kommunizmus idején nem lehetett nyíltan gyakorolni a keresztény újságírást, addig ma ugyan lehetne, mégis „néha egészen furfangosnak és rámenősnek kell lenni ahhoz”, hogy a keresztény értékrend érvényesülhessen egy-egy cikkben, tanulmányban - mondta.
Az MKPK elnöke megköszönte az újságíróknak, hogy minden küzdelem és nehézség ellenére vállalják ezt a munkát, és azt kívánta a díjazottnak és a médiában dolgozó keresztény újságíróknak, „mindig legyen elegendő hitük, bátorságuk és szeretetük ahhoz, hogy munkájukat Isten dicsőségére végezzék”.
Bojtos Anita a felolvasott laudáció szerint a Szent Margit Gimnáziumban érettségizett 2005-ben, ezután a budapesti Eötvös Collegium tagjaként történelem-néprajz szakon szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Doktori disszertációját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen írta a pálos rend 17. századi történetéről, és 2018-ban védte azt meg. Vitéz Anita néven a Magyar Hírlap hasábjain ír elsősorban egyházi témákról, katolikus konferenciákról, megemlékezésekről, liturgikus eseményekről és ünnepekről, évfordulókról tudósít. Emellett foglalkozik történelmi-kultúrtörténeti témákkal, mint például a bécsi Pázmáneum, a Mária-tisztelet, a magyar egyetemi képzés hagyományai. Bojtos Anita néven kutatja a magyar egyház-, társadalom- és eszmetörténetet.