Belföld

Hosszú időhúzás után felállt Kispesten a korrupciót vizsgáló bizottság

Házkutatás a jegyzői irodán

Hat hónap helyett csak háromig működik majd a kispesti antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság – a hétfői testületi ülésen a késő esti órákban döntött erről a XIX. kerületi önkormányzat képviselő-testületének baloldali többsége, három hónapnyi időhúzás után.

Hosszú időhúzás után felállt Kispesten a korrupciót vizsgáló bizottság
Dódity Gabriella
Fotó: MH

Azt is elfogadták, hogy az ülések zártak legyenek. Dódity Gabriella fideszes képviselő (képünkön) lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogyha a bizottság valamilyen releváns ismerethez jut, azt elsőként az ügyben nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Irodának kell megismernie. A hat hónapos időszakot – ami LMP-s javaslat – a baloldali többség leszavazta. Közben kiderült, hogy még hétfőn házkutatást tartott a rendőrség a polgármesteri hivatalban, ezt a hivatal aljegyzője is megerősítette. A nyomozók az Almavirág téri óvoda felújításának dokumentumait is begyűjtötték. Ez volt az egyik projekt, amelynek kapcsán az MSZP-ből kizárt Lackner Csaba a kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy a megbízottak korrupciós pénzeket osztottak vissza.