Belföld

„Versenyképes egyetemekre építjük a gazdasági stratégiánkat”

Új oktatási épület

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben – jelentette ki Palkovics László (képünkön) innovációs és technológiai miniszter az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet (ELTE GTI) új, hat évre bérbe vett, Rákóczi úti épületének átadásán.

„Versenyképes egyetemekre építjük a gazdasági stratégiánkat”
Palkovics László
Fotó: MH

A miniszter az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, a tárca a versenyképes egyetemekre szeretné építeni a jövő gazdasági stratégiáját, ez a folyamat megkezdődött, és ebben az ELTE-re fokozottan számítanak. Magyarország a mérsékelt innovátorok közé tartozik, de ezen változtatni szeretnének, és bár a kormány a finanszírozás és a jogszabályi környezet átalakításával tudja ezt a folyamatot segíteni, a gazdasági környezet miatt az egyetemeknek is fontos szerepük van ebben – mutatott rá. Szólt arról is, hogy az ELTE gazdasági képzései sokat fejlődtek az elmúlt években, a GTI egyre fontosabb szerepet játszik az egyetem portfóliójában. Az új épület megfelelő környezetet tud biztosítani a gazdaságtudományi képzésnek – mondta Palkovics. Közölte, a kormány alapvetően zöld-, high-tech gazdaságot szeretne, a jól képzett mérnökök mellett szüksége van a gazdasághoz értő szakemberekre is.