Belföld
Sorosék videóban üzentek a gyöngyöspataiaknak

„Egyetlen társadalom sem tekintheti magát nyitottnak, amíg roma tagjait háttérbe szorítják” - ezzel a felütéssel jelent meg pénteken egy videó az Open Society Foundations közösségi oldalán. A romák integrációját körbejáró, több mint négyperces felvételen a nemzetközi Soros-világ színe-java megszólalt, így többek között Patrick Gaspard, a Soros-alapítvány elnöke, Zejko Jovanovic, az Open Society Roma Initiatives Office igazgatója, Sonja Licht, a belgrádi Soros-alapítvány vezetője, Violeta Naydenova, az Open Society European Policy Institute politikai elemzője, és Simon Walley is elmondta a véleményét a kérdésben, vette észre az Origo.
A videóban megszólalt azonban Alexander Soros, az amerikai milliárdos fia és örököse is, aki arról beszélt: most „van az az idő, amikor a romák elérhetik, hogy felhasználva politikai és polgári mozgásterüket, harcoljanak saját jogaikért és a befogadásukért az európai társadalmakkal, valamint azért, hogy komolyan vegyék őket, mint választótestületet”.
Felbukkant a videóban a Nyílt Társadalom Alapítványok alapítója és elnöke, aki arról beszélt, hogy a romákat éri a legtöbb hátrány Európában: „A romák szenvedik el a legtöbb diszkriminációt természetesen, ők a legelnyomottabb kisebbség Európában, és a küldetésem részévé tettem, hogy segítsem őket” - mondta.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon jelenleg a gyöngyöspatai kártérítési per uralja a közbeszédet, nehezen értelmezhető a videó időzítése másként, mint hogy az amerikai spekuláns ismét megpróbálja befolyásolni a magyar belpolitikát.