Belföld

Múltra épülő jelen, a jövőbe tekintve

„Most is arra hívunk mindenkit, hogy dolgozzunk együtt Székesfehérvárért, és tegyük félre az indulatokat, amik csak pusztítanak”– vallja a fideszes Horváth Miklósné

Székesfehérvár nem akar sodródni, fel akar készülni a jövőre – erről is beszélt lapunknak Horváth Miklósné, a koronázóváros legfiatalabb városrésze, Víziváros önkormányzati képviselője. Úgy véli, gyerekeinknek nem problémákat kell átadni, hanem feladatokat, és ezeket a feladatokat most kell elkezdeni teljesíteni.

Múltra épülő jelen, a jövőbe tekintve
„Most is arra hívunk mindenkit, hogy dolgozzunk együtt Székesfehérvárért, és tegyük félre az indulatokat, amik csak pusztítanak”– vallja a fideszes Horváth Miklósné
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

- Hogyan és mikor indult az ön politikai pályafutása?

- Elég régen, bár otthonról ilyesmit nem hoztam magammal. Édesapámat 1957-ben elvitték Kistarcsára internálótáborba, az egyik bátyámat ki akarták rúgni a műszaki egyetemről, engem pedig évekkel később – a kitűnő érettségim ellenére – sem javasolt a gimnázium az egyetemre. Ezért három évig dolgoztam az érettségi után, csak utána jutottam be a műszakira. Megszoktuk, hogy otthon nagyon nem beszélgetünk a politikáról, a család éli a maga életét szeretetben, egyetértésben. Akik érintettek voltak a Kádár-rendszerben, politizáltak, akik meg nem, túléltek.

- Mikor tört meg a jég?

- Öt évvel a rendszerváltozás előtt, 1985-ben, személyesen és családilag is érintettek lettünk olyan szempontból, hogy a férjem – aki népszerű állatorvos volt Székesfehérváron – elindult az országgyűlési választásokon. Négy jelölt volt, két népfrontos, egy TSZ-elnök, illetve ő, és toronymagasan megnyerte a választást. Attól kezdve elég idegesítő időszak kezdődött, mert a férjem egyike volt azoknak a képviselőknek, akik nevüket vállalva nemmel szavaztak a bős-nagymarosi vízlépcső építésére. Továbbá benne volt nyakig az erdélyi falurombolás elleni tüntetésekben. Ráadásul ’89-ben elmondott egy olyan beszédet a parlamentben, hogy a Munkásőrséget szüntessék meg, és vonják ki az állampártot a munkahelyekről. Én meg otthon reszkettem, hogy most hazaengedik-e?

- Hogy mikor jön a fekete autó?

- Igen, valahogy így. Ám szerencsére akkor azért már nem olyan idők jártak, viszont a beidegződés nagy úr. Aztán a férjem belépett az MDF-be, 1994-ig ismét bizalmat kapott a szavazóktól, így folytatta a parlamenti munkát, a Horn- és az Orbán-kormány alatt pedig a helyi, önkormányzati politikában vett részt. De hogy az eredeti kérdésére végre válaszoljak: bár 1998 óta kapcsolatban voltam párttal, barátaimmal részt vettem az országjárásokon, csak a 2002-es vereség után döntöttem úgy, hogy be kell lépni a Fideszbe.

- Hogyan lett önből székesfehérvári önkormányzati képviselő?

- Először felkértek a megyei Fidesz kulturális tagozatának titkári pozíciójára, majd a Videotonnál munkakapcsolatba kerültem egy fiatal jogásszal, akit Cser-Palkovics Andrásnak hívtak, s aki már ismert vezető fideszes politikus volt. Felkért, hogy szervezzem meg az aktivistahálózatot a felsővárosi és a vízivárosi körzetben. Később, 2010 nyarán váratlanul behívtak a Fidesz városi irodájába, hogy beszélni akarnak velem. Nem tudtam, mit csináltam rosszul. Ekkor közölték velem, úgy gondolták, induljak el a Vízivárosban önkormányzati képviselőjelöltként, mert ott tizenhat éven keresztül csak szocialista jelölt tudott győzedelmeskedni.

- Hogyan reagált?

- Nagyot néztem. Egy dolog, hogy az ember a szakmai munkája alapján lép előre, mert a Videotonban nem osztogattak csak úgy pozíciókat. Nyilván a Fideszben sem, ott is dolgozni kellett. Víziváros kifejezetten nem Fidesz-szimpatizáns többségű választókerület, viszonylag kis városrész, de hétezren laknak itt. Ha ezen múlik, meg kell próbálni, gondoltam, s azzal biztattam magam, hogy van mögöttem egy sikeres szakmai pálya. Egész életemben kihívásként tekintettem minden feladatra, különben pedig szeretek dolgozni, az új területek meg különösen vonzottak. A választásokig volt három hónapom, de engem szinte senki nem ismert Vízivárosban. Honnan is ismerhettek volna? Végigjártam Víziváros százhúsz, többnyire tízemeletes lépcsőházát, minden lakásba becsöngettem. Aki nem volt otthon, annak otthagytam egy névjegyet. Mindenhová elmentem bemutatkozni: én vagyok, aki a Fidesz nevében szeretne elindulni, s amit látok, hogy meg kellene tenni Vízivárosban, azt a Fidesz támogatásával, illetve az ott élők egyetértésével szeretném megtenni.

- Mik voltak az első lépései, miután nyert?

- Megismertem Víziváros minden egyes szegletét. Láttam, mit kellene csinálni, továbbá bevezettem, hogy minden hétfőn tartok fogadóórát. Meg kellett ismerni egymást, fel kellett tudni venni a kapcsolatot az emberekkel. Tehát az én munkám nemcsak azt jelentette az önkormányzati teendőkön túl, hogy egy hónapban egyszer találkozunk, vagy végigsétálok a Vízivárosban, és aki akar, megszólít. Az nem működik. Engem bármikor fel lehetett hívni telefonon, lehetett írni levelet, mindenkinek válaszoltam – még ha épp szidtak is valamiért. Ha az ember valamire vállalkozik, és megbíztak benne, azt csinálja tisztességesen végig. Magamnak is be akartam bizonyítani, képes vagyok erre a munkára. A kapcsolatteremtés nem okozott gondot, egész életemben így éltem, de itt valóban arról volt szó, hogy az ő gondjuk az én gondom. Tudok-e, képes vagyok-e arra, hogy azoknak az embereknek a gondjait, akik megbíztak bennem, a saját gondjaimnak tekintsem, s hogy mindent elkövessek annak érdekében, hogy próbáljak segíteni.

- Hogyan lehet megszólítani az embereket?

- Legjobban a gyermekeken keresztül. Ha egy olyan programot ki tudunk találni, ahol a gyerekek szerepelnek, és élvezik is, oda elmennek a szülők és a nagyszülők. Ugyanakkor nem csupán a hétköznapi gondokkal kell foglalkozni, az ünnepeket is bele kell vinni a mindennapokba, de az is fontos, hogy az emberek érezzék: Vízivárosnak, az otthonuknak van hagyománya. Bár ez Székesfehérvár legfiatalabb városrésze, ennek is van története. Például 2011-ben arra gondoltam, miért ne lehetne a városi központi ünnepen kívül Vízivárosban is adventi hetek programsorozat. Aztán 2014-ben három képviselőtársammal megcsináltuk a Vízivárosi Városrészek Advent ünnepét, ami most már évek óta nagyon népszerű. Megírattam Víziváros történetét is, egy hiánypótló kötetet, amelyet ingyen adtunk az érdeklődőknek 2013-ban, az ünnepi könyvhéten. Ugyan akkor nem volt még ez a klímahisztéria, nem most kezdtük el a környezet védelmét sem. Összességében azt tudom mondani, a második Fidesz-kormány óta olyan vezetése van a városnak, mely komoly fejlesztéseket tudott felmutatni. Csak Vízivárosban másfél milliárd forintnyi fejlesztés és felújítás történt kilenc év alatt. Mindez az emberekért történt.

- Hogyan tovább?

- Székesfehérvár százezer ember otthona. Őket kell képviseljük, függetlenül attól, közülük mennyien szavaztak ránk. A többség persze most is ránk voksolt tavaly októberben, még egy ilyen mocskos kampány után is. Vagyis a bizalom töretlen. Az volt a szlogenünk, hogy „lépjünk magasabb szintre”. Nos, ez a feladatunk.

- Mi lenne a magasabb szint?

- Vízivárosban, a fűtőerőmű elköltözése után felszabaduló területen egy nagyon várt, régóta ígért közösségi központot, valamint egy szép szabadidős parkot szeretnénk építeni. Az Akóts Malom pedig egy potenciális ipartörténeti múzeum lehet. Amikor a város jövőjét tervezzük, építjük, fontos szempont, hogy ne sodródjunk. Ismerjük, tiszteljük Székesfehérvár történelmi múltját, erre lehet építeni a jelenét, lehet készülni a jövő feladataira. Gyerekeinknek nem problémákat kell átadni, hanem feladatokat, és ezeket a feladatokat most kell elkezdeni. Fejleszteni szeretnénk a várost és környezetét. Nem csak utakra kell költeni, nem csak közlekedésre kell forrást biztosítani, nem csak az egészségügyi intézményeket kell felújítani. A jövőre is kell gondolni. Szeretnénk például a prevencióra még nagyobb figyelmet fordítani, tervezzük egy városi szűrőbusz működtetését, ami napi szinten járná végig a kerületeket, így elérhető lenne mindenki számára az, hogy kontrollálja a saját egészségét. Fontosnak tartjuk megteremteni annak lehetőségét is, hogy a szükséges CT- és MR-vizsgálatokhoz egy hónapon belül minden székesfehérvári hozzájusson. És ha egy város a jövőbe tekint, s nem csak ciklusokban gondolkodik, ott azt is tudják, hogy nem nézhetik tétlenül a körülmények alakulását. Fel kell készülni előre a kihívásokra.

- Például?

- A székesfehérvári önkormányzat létrehozott egy Prosperis Alba névre hallgató kutatóközpontot, ami jövőkutatással foglalkozik. A kutatók azt mérik fel, mely területeken milyen teendőkre kell felkészülni. Hogy például mi fog történni a felszabaduló munkaerővel. Azért dolgozunk tehát, hogy a gyerekek, a fia­talok, a felnőttek és az idősebbek valódi társadalomként, egymással, együtt készüljenek fel a jövőre. Megoldásra váró feladat van bőven, ám az elvégzendő munka sikerének feltétele adott: van egy racionálisan gondolkodó, a múltra építkező, felelősségteljes, stabil városvezetés, amely békére törekszik mindenkivel, és amelyik igyekszik mindenkit bevonni az előttünk álló munkába. Ezért hirdette meg a polgármester, Cser-Palkovics András, hogy százezer emberrel akarjuk építeni a várost.

- Megvannak ehhez a partnerek?

- Nem akarjuk leképezni azt, ami az országban történik. Arra hívtunk az önkormányzati választási kampányban is, és most is mindenkit, hogy együtt dolgozzunk ezért a városért, és tegyük félre az indulatokat, amelyek csak pusztítanak. A választás eredménye azt igazolta vissza, hogy ebben partnerek a fehérváriak. Nem véletlenül van harmadszorra is kétharmados többsége a közgyűlésben a Fidesznek. Ezért nagyon keményen meg kellett és kell dolgozni. Mi a fehérváriakkal együtt vállaljuk ezt a munkát!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom