Belföld

Fejlesztések helyett kunyerál Karácsony

Hétértékelő. Az elmúlt száz nap a politikai kinevezettek helyzetbe hozásáról szólt a baloldalon, fővárosi és kerületi szinten egyaránt – hívta fel a figyelmet Boros Bánk Levente

Különösen visszás Karácsony Gergely hozzáállása, mert folyton attól a kormánytól kér pénzt saját elképzelései megvalósítására, amelyet mindenáron le akar váltani – mondta lapunknak Boros Bánk Levente politológus, aki szerint Jakab Péter elnökké választásával a Jobbik a teljes önfeladás útjára lépett.

Fejlesztések helyett kunyerál Karácsony
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az ellenzéki sikereknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja – mondta lapunknak az önkormányzati választások óta eltelt száz napot értékelve Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója. Az elmúlt száz nap a politikai kinevezettek helyzetbe hozásáról szólt, fővárosi és kerületi szinten egyaránt. Karácsony Gergelyék gyakorlatilag azzal voltak elfoglalva, hogy a sok éhes szájat betömjék. Közhelyeket puffogtatnak, de egy várost üzemeltetni is kell, nem arról szól a főváros vagy bármely más település élete, hogy néhány politikus saját magát megvalósítsa – fogalmazott a politológus, hozzátéve, kitaláltak valamit, ami jól hangzik, majd ezt megpróbálják lenyomni kétmillió ember torkán.

Mindehhez pedig a kormánytól várják a pénzt, jegyezte meg az elemző, Margaret Thatcher néhai brit konzervatív miniszterelnököt idézve, aki szerint „a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”. Azért is cinikus ez a magatartás, mert Karácsonynak, aki az elmúlt ciklusban a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, tisztában kellett lennie azzal, milyen kondíciókkal működik a főváros. Különösen visszás a főpolgármester hozzáállása, mert folyton attól a kormánytól kér pénzt saját elképzelései megvalósítására, amelyet mindenáron le akar váltani.

Az LMP és a Párbeszéd esetleges egyesülését Boros Bánk Levente úgy jellemezte, „vak vezet világtalant”, hiszen együtt sem lennének képesek bejutni a parlamentbe. Ami miatt még inkább ironikus ez a felvetés, az az, hogy Karácsony nagy dérrel-dúrral lépett ki anno az LMP-ből, és hozta létre a Párbeszédet. Először tehát szétverték a saját pártjukat, majd amikor életképtelenné váltak, újra össze akarnak állni.

Az igazságügyi törvénymódosítások kapcsán az elemző elmondta, ha a törvényhozónak van egy akarata, akkor azt általában az arra illetékeseknek, jelen esetben az igazságszolgáltatásnak végre kell hajtania. „A téma már a kirakatban van, és bármely olyan új eset, amely jogalkalmazói vagy jogszolgáltatói hiányosságra hívja fel a figyelmet, mindinkább fel fogja háborítani a társadalmat. Ha valami bántja az emberek igazságérzetét, és a jogállamiság keretei között jogilag szabályozható, a bíróságoknak is be kell állniuk ebbe a sorba” – mondta a politológus.

A Jobbik teljes önfeladását és a balliberális táborba való beállást jelenti, hogy a párt Jakab Péter eddigi frakcióvezetőt választotta a párt elnökévé – értékelt a szombati tisztújító kongresszus kapcsán az elemző. Jakab, aki együtt állt Gyurcsányékkal a Parlament lépcsőjén, nyíltan a baloldali pártokkal való összefogás mellett kampányol. Ha így folytatják, a Jobbik fel fog oldódni ebben a halmazban, hiszen a balliberális oldal már megtelt, ott nincs helyük. Boros Bánk kifejtette: azzal, hogy a Jobbik elhagyta a radikális vonalat, amelynek képviselői kiléptek a pártból, a parlamenti küszöb szélére zsugorodott. Újabb választókat nem tudtak megszólítani, és most további lemorzsolódás várható. Aki pedig Gyurcsányra akar szavazni, az nem a Jobbikon keresztül teszi ezt majd meg, hanem direktben. Jakabék ráadásul az elmúlt időszakban egy kifizetőhellyé silányították a pártot, néhány vezető pozícióban lévő jobbikos a saját maga politikai megélhetését akarja biztosítani.

A Fidesz EPP-tagsága kapcsán elmondta: a „bölcsek tanácsa” láthatóan nem meri felvállalni annak ódiumát, hogy akár a Fidesz mellett vagy ellene tegye le a voksát. Ezért egy salamoni döntést hoztak. Patthelyzet alakult ki, a döntés a Fidesz kezében van.

Az elemző kitért Soros György davosi bejelentésére is. A spekuláns nemzetközi oktatási hálózatot indít, ami a fiatalokat mozgatná meg, „ezzel garantálnák Soros nagy álmának megvalósítását”. Úgy néz ki, amivel elkezdte a karrierjét, azzal is akarja lezárni. Az új hálózattal a számukra nem tetsző országok kormányai ellen akarnak fellépni, beavatkozva ezen országok belügyeibe – részletezte.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom