Belföld

Budai Gyula: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek

 Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott” ügyvédi irodák - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.    

Budai Gyula: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek
Budai Gyula
Fotó: MH

Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált - hangsúlyozta.

A fideszes politikus közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt, a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott.

Rámutatott: a kártérítési törvény nem köti ki, hogy a fogvatartottnak kötelezően jogi képviseletre lenne szüksége a kártérítés megindításakor.

Budai Gyula szerint a Helsinki Bizottság évekkel ezelőtt körbeadott egy olyan keresetmintát, amely segíti a fogvatartottakat a kártérítést igény benyújtásában a rossz magyarországi börtönviszonyok miatt.

A kormánypárti politikus az ügy legárulkodóbb részletének azt nevezte, hogy a kártérítésként megítélt összegek 70 százaléka ügyvédi letéti számlára érkezett meg.

Kiemelte: korábban büntetőügyvédként Magyarország minden fegyházában járt, ezért úgy véli, a fogvatartottak körülményei nem indokolnak ilyen jellegű kártérítési összegeket. Az elmúlt időszakban jelentős börtönrekonstrukciót hajtott végre az Orbán-kormány - fűzte hozzá.

Az áldozatok kártérítése messze elmarad az elítélteknek fizetett összegektől, és mivel a magyar kormánynak az áldozatok a legfontosabbak, így a kártérítések kifizetésének felfüggesztése mellett döntött - mondta Budai Gyula.

A Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítélettel összefüggésben azt mondta, ez az egész ügy Botka László szegedi polgármester és a helyi önkormányzat korrupciós ügye. Elmondta, sajtóhírek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a másodfokon felmentő ítéletet hozó egyik bíró családi cége egymilliárdos megrendelést kapott a szegedi önkormányzattól. A másik bíró pedig áron alul jutott egy szegedi belvárosi, 100 négyzetméteres ingatlanhoz - részletezte.

Budai Gyula szerint ezek egyértelmű dolgok, és az ember elkezd „kombinálni”, mi az oka, hogy felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik közel 30 milliárd forintos megrendelést kaptak a szegedi önkormányzattól és több mint 500 kisvállalkozót nem fizettek ki.

Hozzátette: ez egy korrupciógyanús döntés volt. Úgy fogalmazott, „teljesen egyértelmű, hogy Botka László és a szegedi önkormányzat egyes szegedi bírókat különböző juttatásokkal befolyásol és a befolyásolás következtében születhetett ez a másodfokú döntés”.

Kitért arra, hogy az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata is hasonló megállapításra jutott, és ezektől a bíróktól már megvontak egyes jogköröket.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom