Belföld

Súlyos balesethez vezetett Botkáék nemtörődömsége

A japánakácokat már tíz évvel ezelőtt kivágták Szegeden, ám a Hajnóczy utcában megmaradtak, holott a városvezetés pontosan tudta, hogy baleset- és életveszélyesek

Egy leszakadó faág súlyos balesetet okozott Szeged belvárosában, a Hajnóczy utcában. A városvezetés a fák ultrahangos vizsgálatának eredményéből már évek óta tudta, hogy a Hajnóczy utca japánakácai baleset- és életveszélyesek, mégsem tettek semmit a megelőzésért.

Súlyos balesethez vezetett Botkáék nemtörődömsége
Botkáé a felelősség a helyiek szerint
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kollár Ferenc szegedi nyugdíjasra, a belvárosi Hajnóczy utcában, szemben a zsinagógával, rázuhant egy korhadt faág. A hetvenéves férfi eszméletét elvesztve elterült a járdán, agyrázkódást kapott. A szerencséje az volt, hogy kalapot viselt, ami tompította az ütés erejét, az orvosi látlelet szerint nem kizárható, hogy ez mentette meg az életét is, mivel a helyszíni szemle szerint a rázuhanó faág súlya az ötven kilogrammot is elérhette. Ezen túlmenően a fogazata is megsérült, amelynek rendbehozatala szakértői vélemény szerint az egymillió forintot is elérheti. További károkat is szenvedett, ruházata teljesen tönkrement a balesetben.

A baleset nyomán a rendőrség az ügyet hivatalból is vizsgálja, ám a balesetet szenvedő nyugdíjas gondatlanságból okozott súlyos testi sértés és közveszélyokozás miatt maga is feljelentésre készül. Mint lapunknak elmondta, egy nagyjából három évvel ezelőtti felmérésről készült jelentés, amely a városba száztíz évvel ezelőtt telepített japánakáccal volt kapcsolatos, tudatta a szegedi városházával, hogy a Hajnóczy utcai fák egy része korhadt belülről, gyakorlatilag életveszélyesek, mégsem tettek semmit ennek orvoslására.

„Szeged más részein a japán­akácokat már tíz évvel ezelőtt kivágták – mondta lapunknak Kollár Ferenc –, mert azok már akkor is balesetveszélyesek voltak. Itt a Hajnóczy utcában másokat is ért már az enyémhez hasonló, szerencsére nem végzetes baleset, s a leszakadó faágak számos gépkocsiban is súlyos károkat okoztak.” A nyugdíjas szerint ezekért a balesetekért az elsődleges felelősség Botka László polgármestert terheli, aki a fák ultrahangos vizsgálatáról személyesen is értesült, mégsem tett semmilyen intézkedést a veszélyhelyzet elhárítása érdekében. Hozzátette: a Hajnóczy utcai fákat az önkormányzat kertészeti cége már évekkel ezelőtt piros kereszttel jelölte meg.

A baleset elszenvedője szerint felháborító, hogy Botka László korábbi és jelenlegi polgármester az önkormányzati választási kampányban a kétszázezer lakosú Szegeden tízezer forint rendkívüli pénzt utal ki a nyugdíjasoknak, miközben ilyen kisebb beavatkozásra, amilyen a japánakác-sor cseréje lenne, nem jut pénz. Kollár Ferenc azt tervezi, ha balesetének látleleteit megkapja, feljelentés-kiegészítéssel él a városvezetőkkel szemben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom