Belföld

Jobb lenne, ha a szocialisták nem beszélnének rezsiről a Fidesz szerint

A szocialisták beszélnek rezsiről, miközben ők voltak azok, akik hagyták, hogy a külföldi szolgáltatók nyerészkedjenek a magyar családok kárára a rezsiárakon - mutatott rá közleményében a Fidesz.

Jobb lenne, ha a szocialisták nem beszélnének rezsiről a Fidesz szerint
A Fidesz-kormány az első, amely rezsicsökkentést hajtott végre
Fotó: MH

„A szocialisták kormányzásuk alatt sorozatos rezsiár-emeléssel sújtották a magyar családokat, háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára az áram árát” - emlékeztet a kommüniké, amely azt is leszögezi: a Fidesz-kormány az első, amely rezsicsökkentést hajtott végre és annak eredményeit máig őrzi, a rezsimegtakarítás összegét a közüzemi számlákon láthatja mindenki.

A rezsicsökkentéssel eddig 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok. A hazai áram- és gázárak 2019-ben is a legalacsonyabbak közé tartoztak az Unióban. 2010 óta a felére csökkent azoknak a háztartásoknak az aránya, akik nem tudták mindig határidőre befizetni a rezsiszámláikat. Az alacsony jövedelmű háztartások esetében 2010 óta az egész Európai Uniót tekintve Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben azoknak a háztartásoknak az aránya, akik nem tudták mindig határidőre befizetni a rezsiszámláikat - emlékeztet a Fidesz annak kapcsán, hogy a szocialisták hétfőn közleményt adtak ki, amely szerint a „Fidesz nyerészkedik a fogyasztókon”, mivel több ízben nem szavazta meg az energiahordozók árának csökkentését.

Kapcsolódó írásaink