Belföld
A magyarok nem kérnek Soros gyöngyöspatai beavatkozásából

A gyöngyöspatai ügyben nem a Soros-szervezeteknek, hanem elsöprő többséggel Orbán Viktor miniszterelnöknek adtak igazat azok, akik úgy gondolják, hogy igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni. A Hír TV-n vasárnap 19 óra 30 perckor lezárult végeredmény szerint a szavazók 97 százaléka Orbán Viktorral ért egyet, és csupán 3 százalék az, aki a Soros-szervezetek mellé állt a kérdésben. A végeredmény szerint a szavazók elsöprő többsége, csaknem 97 százaléka Orbán Viktorral ért egyet, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni.
100 milliós kártérítés szegregáció miatt
A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában vizsgálta a bíróság a 2004-ben, tehát a Gyurcsány-kormány idején kezdődő oktatást. (A szegregációt Gyöngyöspatán egyébként a Fidesz-kormány szüntette meg.) A bírói testület végül arra jutott, hogy az elkülönített oktatásban részesülő 62 roma diák számára 100 millió forint kártérítést kell fizetnie a tankerületnek és a gyöngyöspatai önkormányzatnak. A Kúria decemberben pedig elutasította a határozat felfüggesztését kérelmező alperesi beadványt, ami azt jelenti, hogy a bíróság határozatát végre kell hajtani. Emiatt akár már most behajthatnák a 100 millió forintot, csődbe juttatva ezzel a gyöngyöspatai önkormányzatot.