Belföld

Igazságtalannak tartják a gyöngyöspatai kártérítést

A jobboldali és a baloldali szavazók többsége sem érzi indokoltnak a roma családoknak megítélt összegek nagyságát

A megkérdezettek több mint kétharmada – hatvankilenc százaléka – igazságtalannak, eltúlzottnak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítésének mértékét, és mindössze az ötödük helyezkedett eltérő álláspontra – olvasható a Századvég alapítvány legfrissebb, szombaton közzétett felmérésében.

Igazságtalannak tartják a gyöngyöspatai kártérítést
A település megint a hírek élére került
Fotó: MH/Purger Tamás

Mint írták, a politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, amelynek értelmében szegregáció okán összesen több mint százmillió forintos kártérítésben részesülnek a gyöngyöspatai roma családok – ezért vizsgálták meg a magyar lakosság álláspontját ezer ember telefonos megkérdezésével.

A Századvég felmérése szerint a Soros Györgyhöz köthető NGO által kezdeményezett eljárás széles körben ismertté vált, a lakosság közel kétharmada (hatvannégy százaléka) hallott a bírósági ítéletről.

A kérdésről véleménnyel nem rendelkezők aránya mindössze tizenegy százalék. Az eredmények azt mutatják, hogy a baloldali szavazók többsége (negyvenhét százalék) sem tartja megfelelőnek az összeget, ezzel szemben negyvenhárom százalékuk jogosnak gondolja, tíz százalékuk pedig nem formált véleményt a kérdésben. A jobboldali választók több mint háromnegyede (nyolcvanegy százalék) és a középen állók kétharmada (hatvannyolc százalék) szintén nem ért egyet a megítélt kártérítés összegével, a másképp vélekedők aránya e közegekben hét és huszonkét százalék. Közben a Hír TV honlapján is indult egy sms-szavazás a témáról. A tegnap este fél nyolckor lezárult szavazásban a véleményt nyilvánítók kilencvenhét százaléka Orbán Viktor miniszterelnöknek adott igazat, aki szerint igazságtalan és nem helyénvaló munka nélkül milliókat kifizetni az érintetteknek.