Belföld
Csak saját béremelésre jutott pénz

Józsefváros balliberális polgármestere, aki csak szoros küzdelemben győzte le kormánypárti ellenfelét, igen hangzatos kampányígéretekkel került be az önkormányzati hivatalba, ám úgy tűnik, azok megvalósítása még várat magára. Pikó és a klientúrája saját fizetésük emelésével rajtolt, a szociális ágazatban dolgozók megsarcolásával folytatódott, majd az önkormányzati képviselői munka egy Sára Botond-ellenes bosszúhadjáratba torkollott, hogy tudniillik nem kívánják kifizetni a korábbi kerületi szabadságmegváltását. Egy eredményt azért fel tudott mutatni Pikó negyed év alatt: a kerületi közéleti kiadványokat sikerült propagandalapokká zülleszteni.
Csakúgy, mint Kispesten, Pestszentlőrincen is adóemeléssel rajtolt ősszel az új, Szaniszló Sándor által irányított balliberális önkormányzat. A rendeletmódosítás értelmében csaknem ötven százalékkal nőtt a XVIII. kerületiekre kirótt építményadó. A józsefvárosi béremelési példa itt is begyűrűzött: a lőrinci képviselők illetményét a minimálbér százhúsz százalékában állapították meg, illetve eltörölték az előző, kormánypárti kerületi vezetés által bevezetett, bruttó havi 330 ezer forintos bérplafont. És ahogy azt lapunk megírta, Szaniszlóéknak köszönhetően – a kerületiek nagy szomorúságára – elmaradt az Együtt Pestszentimréért Egyesület (EPE) által rendezett, korábban minden évben nagy sikernek örvendő előszilveszteri utcabálja.