Belföld
Az elítéltek helyett az áldozatokat kell védeni

Varga Judit tárcavezető szerint újra kell gondolni az egész rendszert, és elsősorban a sértettek érdekét kell előtérbe helyezni, mondta el a politikus a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Az igazságügyi miniszter szerint a jogászkodásnak vége, minden jogi érvet elmondtak szóban és írásban egyaránt ebben a témában. Az Európai Unió tanácsában zajlik egy meghallgatás, amelynek a megalapozottságával és a jogosságával kapcsolatban most már kétségeik vannak – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy Európai Parlament „frusztrált, baloldali többsége nem tud nyugodni”, és gyakorlatilag már a saját jogszabályait is megsérti, hiszen a 7-es cikkelyes eljárást próbálják egy végtelen történetté gyúrni Magyarország és Lengyelország esetében egyaránt.
Több ezer börtönper van folyamatban Magyarország ellen, tízmilliárdos nagyságrendű kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek. Orbán Viktor miniszterelnök is hosszan, markánsan beszélt ezekről a perekről évnyitó sajtótájékoztatóján. Varga Judit elmondta, hogy sérti az emberek igazságérzetét, hogy egyfajta börtönbiznisz alakult ki.
A jövőben felül kell vizsgálni azt, hogy az elítéltek milyen alapon nyújtanak be kártérítési kérelmeket az államhoz – emelte ki a miniszter. A tárca vezetője szerint újra kell gondolni az egész rendszert, és elsősorban a sértettek érdekét kell előtérbe helyezni.
A magyar állam 2015 óta tízmilliárd forint körüli összeget fizetett ki kártérítés gyanánt azoknak a börtönbüntetésre ítélt bűnelkövetőknek az ügyeiben, akik a fogva tartásuk körülményei miatt kártérítési igénnyel fordultak az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hivatalához. A fogvatartottak számára gyakorlatilag futószalagon, szinte automatikusan megítélt kártérítési összegek egy jelentős része az elítéltek jogi képviseletét ellátó ügyvédekhez és ügyvédi irodákhoz került munkaöltségként, illetve sokszor még külön sikerdíj formájában is. A sajtóhírek szerint ezekben a börtönlakókkal kapcsolatos peres eljárásokban az ügyek döntő többségében az ügyvédi munkák elvégzése gyakorlatilag csak formanyomtatvány minták alapján elkészített rövid beadványok elkészítéséből és postázásából állt, ami ugyanakkor kiemelt jövedelmezőséggel járt.