Belföld

„Ha az ellenzéken múlna, már holnaptól szabad utat engednének a kábítószerek terjedésének”

Az elmúlt napokban lépett hatályba az a miniszteri rendeletmódosítás, amely alapján újabb két anyaggal bővült a dizájnerdrogok tiltólistája, amelyre így már 87 vegyület került fel - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szombaton.

„Ha az ellenzéken múlna, már holnaptól szabad utat engednének a kábítószerek terjedésének”
Rétvári Bence: Csak a Fidesz-KDNP alkalmas a kábítószer-bűnözés féken tartására
Fotó: MH/Purger Tamás

A közleményben Rétvári Bence azt írta, Magyarország Európában az elsők között alakította ki az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos szabályozást, amely alkalmazkodik az új dizájnerdrogok megjelenéséhez.

Hozzátette, hogy Magyarország jelentős forrást szán a megelőzésre, emellett pedig bővülnek a kábítószerfüggők rehabilitálásának lehetőségei.

A célzott prevenciós programok támogatására 3 milliárd forint összegű fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A droghasználat kialakulásának megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak a 2,5 milliárd forint keretösszegű programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segíti a kormányzat.

A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése pedig 6 milliárd forintból valósul meg. Ide tartozik az is, hogy 2018 szeptemberétől bevezették az iskolai szociális segítést mint szolgáltatást.

Az elmúlt időszakban három, úgynevezett gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitációs intézmény kezdte meg működését - fűzte hozzá.

Kitért arra is, ezzel szemben az ellenzék több politikusa rendkívül veszélyes, egyértelműen a drogliberalizációt támogató nyilatkozatokat tesz rendszeresen. „Ha az ellenzéki összefogáson múlna, már holnaptól szabad utat engednének a kábítószerek terjedésének. Jól látható, csak a Fidesz-KDNP alkalmas a kábítószer-bűnözés féken tartására” - hangsúlyozta.

Kapcsolódó írásaink

Fejleszteni kell a drogprevenciót

ĀKőbányán a tizedikesek tíz százaléka szívott már marihuánát, hét százalékuk pedig biofüvet, sok közöttük a túlkoros diák, idősebb barátaik vannak, könnyen jutnak kábítószerhez