Belföld
Lázár János feladata az, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyt

Egy kérdésre válaszolva, ami azt firtatta, hogy volt kancellárok, fideszes politikusok fogalmaztak meg kritikát az elmúlt időszakban a kormány működésével kapcsolatban, a kormányfő elmondta, hogy számít Navracsics Tibor munkájára a jövőben is. Különös tekintettel arra, hogy ő veszprémi, Veszprém pedig európai kulturális főváros lesz, aminek Navracsics a kormánybiztosa.
„Ráadásul Navracsics az egyetlen olyan Fidesz-tag, aki tagja volt az Európai Bizottságnak”
- tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint ez egyedülálló, hiszen az új magyar EU-biztos, Várhelyi Olivér is független a Fidesztől, karrierdiplomata.
Lázár Jánossal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: "nagy érdemei vannak a kormány működésének dinamizálásában, csak úgy alakultak a dolgok, hogy elveszítettük közben Hódmezővásárhelyt és most neki az a dolga, hogy visszaszerezze, és ehhez sok sikert kívánok neki, és minden támogatást meg is adok".
Stumpf Istvánról ugyanakkor azt mondta, hogy különösen tiszteli, mert nemcsak barátjának tekinti, hanem tanár-diák viszony is volt közöttük, hiszen Stumpf volt egykor annak a szakkollégiumnak az igazgatója, ahová Orbán Viktor is járt, ezért gyakran kikéri a véleményét.