Belföld
Ismét egy látszatintézkedés Baranyitól
Nem aratott osztatlan sikert a kapcsolati erőszak áldozatainak való lakásosztást felvető polgármester vitatható ötlete

Emellett felszólította a többi önkormányzatot, kövessék a példát. Baranyi hívei nem győzték dicsérni az ötletet a polgármester közösségi oldalán, ám akadtak, akik felhívták a figyelmet a kockázatokra. Volt, aki rámutatott: a védett házak lényege éppen az, hogy nagyon kevesen ismerik a helyét, ezért „ilyet sose nyilatkozunk le, nem hiába, hogy az önkormányzatoknál jóval profibb szeretetszolgálatok szerveznek egy csomó ilyet, és nem teszik ki a médiába. A védett házaknak pont a maximális titkosság a lényege”. Szerinte „elég, ha a szakemberek és az érintettek tudnak róla. Káros, ha valaki politikai önfényezésből visz ki a médiába ilyet, miközben mások biztonsága veszélybe kerülhet adott esetben. Egy ilyen hálózat szervezése nem véletlenül nem a kamerák előtt zajlik.”
Más azt vetette fel, „biztos, hogy a kerület pénzét arra kellene fordítani, hogy ki tudja, milyen régióból, esetleg idegen országból érkezőket így lehessen elszállásolni? Ki dönti el, hogy a lakásokat ki kapja? Mennyi visszaélésre adhat lehetőséget? Megvannak már az elhelyezettek, vagy van esély arra, hogy némely ügyeskedő pár pofont bevállaljon egy lakásért? Na és akik szociálisan lakásra várnak kerületi lakosként előnyt élveznek?” Egy másik kommentelő csatlakozott: „És mi van azzal, aki 16 éve adta be a lakásigénylést a IX. kerületben, és még mindig vár?” Akadt olyan is, aki arról számolt be, hogy albérletben lakik, rákos, de hiába kért segítséget Baranyitól, válaszra sem méltatta.