Belföld

Átláthatatlan pénzügyek az MSZP-ben

Szanyi Tibor állítja, már két évvel ezelőtt feloszlatta volna a szocialista pártot, ráadásul szerinte azt sem tudni, hogy az egyes tisztségekért milyen honorárium jár

Az MSZP-elnökség egyes tagjai és a pártelnök között átláthatatlan, titokban tartott pénzügyi megállapodás van – állította szerdán a szocialista pártból kilépő Szanyi Tibor az Azonnali.hu-nak adott interjúban.

Átláthatatlan pénzügyek az MSZP-ben
Kivételezettekről is beszélt a szocialistákat otthagyó politikus
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Nem tudja a szocialistáktól hétfőn kilépő korábbi európai parlamenti (EP) képviselő, miből és kinek osztogat pénzt Tóth Bertalan a párton belül. Szanyi Tibor szerint átláthatatlanabbá teszi a helyzetet, hogy az MSZP alapszabályában nincsen lefektetve, milyen párttisztségekért milyen honorárium jár. A politikus arról is beszélt, a pártelnökség különböző tagjai – több mint kétharmaduk – eltérő összegeket kapnak. Azt viszont nem tudja, hogy a kivételezettek mit adnak ezért cserébe, azonban hangsúlyozta, ez az elnökségi gyakorlat „a szavazati arányokon is nagyon látszott”.

Szanyi ennek tudja be, hogy csupán második volt az MSZP EP-listáján. A szocialisták mostani EP-képviselőjéről, Ujhelyi Istvánról úgy fogalmazott: „Nem tudom, kivel kellett neki jóban lenni, mindenesetre ő erőteljesen simulékony politikus.” Érdekesség, míg az MSZP hétfőn békésen konstatálta Szanyi kilépését, Ujhelyi az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nem kímélte egykori politikustársát. Szanyit a párt belső folyamatait inkább gátló, problémákat okozó politikusnak tartja, és véleménye szerint az MSZP-ben hétfőn senki nem ragadott zsebkendőt a politikus távozása miatt. Szanyi Tibor – az átláthatatlan pénzügyi megállapodások mellett – arról is beszélt az Azonnali.hu-nak, 2006 óta szorgalmazta az úgynevezett baloldali fordulatot az MSZP-n belül. A párt azonban nem kívánta az általa kijelölt utat követni, és ma már úgy véli, a feloszlatás sem segítene.

A politikus kedden este szintén vendége volt az Egyenes Beszédnek. Ott többek között arról beszélt, miért tartotta baloldalibb pártnak Mesterházy Attila MSZP-jét, mint a mostanit, illetve kifejtette azt is, miért lett volna szerencsésebb 2018-ban feloszlatni a szocialista pártot, s hogy a tényleges kilépés gondolata csak 2019 szeptemberében fogalmazódott meg benne. Szakértők szerint az elmúlt időszakban tapasztalható sorozatos kilépések mögött Gyurcsány Ferenc erősödő és megosztó szerepe áll. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője lapunknak azt mondta, amióta Gyurcsány Ferenc kilépett az MSZPből, azon dolgozik, hogy létrehozza annak alternatíváját, és végérvényesen ellehetetlenítse korábbi pártját.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom