Belföld

Szanyi kilép az MSZP-ből

Folyamatos választási kudarcok, zuhanás, sorvadás után úgy döntött a volt EP-képviselő, hogy elhagyja a süllyedő hajót, indoklása szerint a szocialista párt túl neoliberális

Huszonkét évet politizált a szocialistáknál a párt emblematikus figurája, Szanyi Tibor, aki tegnap bejelentette, otthagyja az MSZP-t. A politikus lapunknak nyilatkozva kijelentette: Magyarországon jelenleg nincs baloldali párt. A Gyurcsány-közeli Nyugati Fény blog Szanyi kilépését úgy kommentálta: „Az utolsó kapcsolja le a villanyt!”

Szanyi kilép az MSZP-ből
Ezentúl a baloldalon szerinte tátongó űr belakásával kíván foglalkozni a politikus
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet” – írta ki hétfő reggel Twitter-oldalára Szanyi Tibor, a párt korábbi elnökjelöltje, egykori EP-képviselője. Döntését azzal indokolta: ma a magyar baloldalon szervezeti űr van, és ennek belakásával kíván foglalkozni. Szanyi a távirati irodának úgy nyilatkozott, fél éve érleli magában a döntést, amelynek nincs köze a nyáron ellene indult fegyelmi eljáráshoz. Ismert, az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága tavaly júliusban hívta vissza alelnöki tisztségéből a politikust, aki – miután májusban nem szerzett EP-mandátumot – többször is élesen kritizálta a pártvezetést. Az MSZP minden jel szerint tudomásul vette Szanyi döntését, a párt országgyűlési képviselője, Harangozó Tamás a Hír TV-nek nem bocsátkozott részletekbe.

Szanyi Tibor hétfői kilépésével egyértelművé vált, hogy tovább süllyed a szocialisták hajója, amelynek Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója (DK) örülhet leginkább. Amint arról korábban beszámoltunk, az őszi önkormányzati választások óta szembetűnő változások mennek végbe az MSZP háza táján. Budapest IV. kerületében szocialista politikusok igazoltak át a DK-hoz, Pestszentlőrincen az MSZP-s Szaniszló Sándor városvezető a DK-s alpolgármester, Ferencz István miatt kezdi elveszteni kezdeményezőképességét, Kispesten Lackner Csaba és Kránitz Krisztián drog- és korrupciógyanús botránya csorbítja a párt eddig sem túl acélos élét, a XXII. kerületben pedig azért léptek ki önkormányzati képviselők az MSZP-ből, mert az előbbrevalónak tartotta az ellenzéki összefogás javait, mint a párt helyi érdekeit. A Gyurcsány-párttal szimpatizáló, Nyugati Fény nevű blog tehát nem véletlenül írta ki Facebook-oldalára Szanyi kilépése miatt a következő üzenetet: „Az utolsó kapcsolja le a villanyt!”

A Magyar Hírlapnak Szanyi Tibor úgy fogalmazott, kilépésének nem hátra-, hanem előrefelé van fontossága, magyarán nem akar a múlttal foglalkozni. Mint mondta, a világ változik, az országban folyamatoson alakulnak baloldali műhelyek, amelyek közös jellemzője a rendszerkritikusság és a klímavédelem. Kérdésünkre, hogy mit is ért pontosan rendszerkritikusság alatt, a politikus azt válaszolta: a kapitalizmuskritikát, véleménye szerint ez a határkő a jobb- és a baloldal között. Hozzátette: a baloldalnak idehaza is jelentős szavazótábora van, a politika azonban nem követte le ezt a mozgást, ezért is nagy kár, hogy ma Magyarországon nincs baloldali párt. Szanyi szerint létezik baloldali entellektüel, valid baloldali kezdeményezések alakulnak. Botka László és Trippon Norbert kilépésével kapcsolatban pedig közölte, azt önkormányzati dimenzióban kell értelmezni.

A volt EP-képviselő úgy véli, a feladat adott, vagyis hogy ezeket a közösségeket eggyé kell formálni. „Ennek megszervezését egy baloldaliságra tartósan nem hajlandó párt tagjaként nem tudom megtenni” – ezt már az Inforádiónak nyilatkozta. Szerinte sok baloldali műhely van ma Magyarországon, ezek olvasottsága, hallgatottsága, ismertsége szépen emelkedik, érződik egy baloldali reneszánsz. Később azt is kifejtette, miért tartja inkább neoliberális mozgalomnak az MSZP-t: „Ez egy hullámzó dolog, mert az MSZP életében is voltak időszakok, amikor többé, és voltak, amikor kevésbé volt baloldali, sőt voltak olyanok is, amikor egészen neoliberális irányokat vett. Összességében azt mondom, hogy tizenöt év, 2006 ősze óta (sic!) folyamatos választási kudarcok, zuhanás, sorvadás után úgy érzem, mindent megtettem, hogy balra fordítsam a pártot, de erre szóban volt csak hajlandóság.” Hozzátette: az EP-ben eredményesebben tudta képviselni a baloldaliságot. „Személyes sikeremnek is tekinthető, hogy a »szociális jogok elé semmilyen gazdasági érdek nem ugorhat« tételmondat benne van az Európai Szociális Chartában” – jelentette ki Szanyi.

Hogy miért nem hagy fel a politizálással, arról azt mondta: „Ha egyszer valaki politikára adta a fejét, akkor azt nem nagyon tudja abbahagyni – ez körülbelül olyan, mint a rágógumi és a sós mogyoró.” Pártot egyelőre nem alapít, és bár elmondása szerint az Igen nevű ökoszocialista mozgalmában tehetséges harmincasok vannak, nem mindegyikük akarna pártként működni. A későbbiekben azonban el tudja képzelni, hogy más mozgalmak tagjaival közös platformot találnak.

Kapcsolódó írásaink

Botka, Hunvald és a többiek

ĀNem Szanyi Tibor az egyetlen emblematikus figura, aki az elmúlt időszakban kilépett az MSZP-ből. Legutóbb, tavaly október végén Botka László szegedi polgármester, egykori miniszterelnök-jelölt távozott a szocialista pártból

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom