Belföld

Két ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki a DK-s politikus Varju Lászlót

Két ügyben, választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt is gyanúsítottként  hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjét - jelentette be a főügyészség vezetője.

Két ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki a DK-s politikus Varju Lászlót
Az ügyészség szerint Varju pénzt ígért tavaly egy jelöltnek, hogy lépjen vissza
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Keresztes Imre közleményében emlékeztetett: a megalapozott gyanú lényege szerint Varju László 2018 februárjában az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként egy független jelöltnek anyagi juttatást ígért, hogy lépjen vissza a javára. A passzív választójoga gyakorlásának befolyásolására irányuló ajánlatot a férfi visszautasította - tette hozzá a főügyész.

A másik ügy előzménye az, hogy 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akart a köztelevízió adásában beolvastatni. A biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, de a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték - írta Keresztes Imre.

Garázdaság miatt azért folyik eljárás, mert Varju László - azért, hogy bejusson a stúdióba - nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját. Súlyos testi sértés miatt pedig azért, mert Varju László később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - közölte a főügyész.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát - Polt Péter legfőbb ügyész indítványára - az Országgyűlés mindkét ügyben felfüggesztette.

Varju László hétfőn vallomást tett, érdemi védekezést terjesztett elő, és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Kapcsolódó írásaink