Belföld
Folyamatosan emelkedik a gyógypedagógusok száma
Csökken a szegregáció, egyre több az integráltan oktatott, sajátos nevelési igényű gyerek

Összesen 1,553 millió diák vesz részt a 2019/2020-as tanévben a köznevelésben nappali rendszerű oktatásban és felnőttoktatásban, a pedagógusok összlétszáma pedig 167 300 – közölte statisztikai gyorstájékoztatójában az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az óvodába járó gyermekek száma több mint 330 ezer, négyezerrel több, mint az előző tanévben. Eközben az óvodai férőhelyek száma csaknem háromezerrel emelkedett, így már 381 400. A főállású óvodapedagógusok száma 31 100. Az általános iskolákban 720 300-an tanulnak, ami hatezerrel kevesebb az előző évi létszámnál. Velük 75 400 ezer pedagógus foglalkozik, így az egy pedagógusra jutó általános iskolai diákok száma 9,6. (Az előző adat 76 500 ezer, illetve 9,5 volt, az arány tehát nem változott számottevően.)
A tanulók közül a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek száma 56 500, közülük az integráltan oktatottak aránya 71,8 százalék, ami az előző tanévben 71,1, azelőtt pedig 70,4 százalék volt, tehát folyamatosan növekszik. A nappali rendszerű oktatásban gimnáziumokban 189 ezren (46 százalék), szakgimnáziumokban 149 ezren (36,3 százalék), szakközépiskolákban 65 800-an (16 százalék), szakiskolákban 4700-an (1,1 százalék), készségfejlesztő iskolákban 2300-an (0,6 százalék) tanulnak. Az előző évihez viszonyított tanulólétszám 1,3 százalékkal csökkent. Középfokú felnőttoktatásban viszont egy százalékkal többen, 85 700-an vettek/vesznek részt. A pedagógiai szakszolgálatok a 2018/2019-es tanévben összesen 501 ezer tanulót láttak el, tizenegyezerrel többet, mint az azt megelőző tanév során.
A statisztikai tájékoztatóra hivatkozva a Népszava, majd az egész ellenzéki sajtó arról írt, hogy csökkent a gyógypedagógusok száma. Az Emmi közleményben szögezte le: ez tévedés, a cikk szerzője két különböző kategóriához tartozó adatot hasonlított össze.
„A 2018/2019-es tanévben a köznevelésben foglalkoztatott gyógypedagógusok/konduktorok száma 10 058 fő volt, amelyből tényleges gyógypedagógus/konduktor munkakörben 9582-en tevékenykedtek. A 2019/2020-as tanévben a gyógypedagógusok/konduktorok száma 10 178 fő, amelyből ténylegesen ebben a munkakörben 9728-an tevékenykednek” – közölte a tárca, hozzáfűzve, „a 2010/2011-es tanévben a gyógypedagógus/konduktor munkakörben dolgozó szakemberek száma még csak 5695 fő volt, így az elmúlt kilenc évben rendkívül jelentősen javult az ellátottság”.
Kitértek arra is, hogy míg 2006 előtt egyetlen felsőoktatási intézmény képzett gyógypedagógusokat, most már kilenc egyetemen folyik ilyen képzés, ezzel párhuzamosan a hallgatók száma a 2013-as 937-ről kétezer fölé emelkedett. Rámutattak továbbá, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók számának kismértékű növekedése a javuló diagnosztikának köszönhető, és annak, hogy az SNI-s gyerekek immár nem morzsolódnak le. Az szintén pozitívum, hogy – a nemzetközi trendeknek megfelelően – a szegregált oktatás helyett nevelésük mindinkább integrált formában történik.