Belföld
Soros céljait valósítja meg Karácsony
A főpolgármester megkerülné a nemzetállamokat erősítő kormányokat, és pénzhez juttatná az NGO-kat, véli Deák Dániel
Megírtuk, a CEU-n tartott eseményen Budapest, Varsó, Pozsony és Prága ellenzéki vezetői bejelentették a Szabad Városok Szövetségének megalakulását. Deák Dániel kifejtette, a fentieket támasztja alá az is, hogy Karácsony az eseményen az önkormányzatok mellett az autonóm szereplőket, tehát a civil szervezeteket is megemlítette a pénzek kedvezményezettjeiként. „A főpolgármester egyfajta pótcselekvésként igyekszik elterelni a figyelmet a kezdeti kudarcairól, és Emmanuel Macronhoz hasonlóan a belpolitikai problémákat külpolitikai törekvésekkel igyekszik elleplezni. Ezek a törekvései Karácsonynak ugyanakkor minden bizonnyal kudarcba fognak fulladni, hiszen az uniós források elosztásáról a tagállamok döntenek, és egyik kormány sem fogja kiadni a döntési jogot a kezéből” – részletezte az elemző.
A főpolgármesterek összeborulását ünnepelte a balliberális sajtó is, a városvezetők tegnap a 24.hu-n fejtették ki nézeteiket. Karácsony sejtelmesen úgy fogalmazott: „A kormány egyelőre nem akar háborút indítani ellenünk, és mi sem készülünk erre. A filozófiai alapvetésünk azonban nagyon különbözik a kormányétól.” Szorgalmazta az uniós források közvetlenül Budapestre csatornázását, ám arról nem beszélt, hány fejlesztést - köztük a szuperkórházat - vétózott meg a Fővárosi Közgyűlés. A szövetség kiáltványa szerint egyébként a „populista kormányok egész társadalmi rétegeket vesznek semmibe, például multikulturális nagyvárosaink lakóit”.
A Karácsony Gergely által a Soros-egyetemen aláírt megállapodás nem más, mint a liberális, baloldali politikusok bevándorláspárti szövetsége – mondta tegnap Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. A képviselő arra reagált, hogy a négy visegrádi ország főpolgármestere megállapodást írt alá Budapesten. Közölte: a megállapodás aláírásának helyszíne is azt jelzi, hogy Soros György bevándorláspárti milliárdos a V4 országaiban is szeretné megszerezni a hatalmat, befolyást.