Belföld
Grace Klinika Újpesten, SZDSZ-es „doktornővel”
Ejtőernyőztetés

A politikus arra reagált, hogy a momentumos Déri Tibor által vezetett IV. kerületi önkormányzat leváltotta az újpesti szakrendelő éléről az intézmény szakmai munkáját eddig irányító Kupper Andrást. Helyére januártól a volt SZDSZ-es politikust, liberális aktivistát, Ungár Klárát nevezték ki. Ungár Klára politikai pályáját 1988-ban még a Fideszben kezdte, ám 1994-ben Fodor Gáborral és Molnár Péterrel együtt kilépett a pártból, és a Szabad Demokraták Szövetségének tagja lett. Az 1994 és 1998 közötti kormányzati ciklusban már a liberális párt országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, amelynek színeiben egészen 2009-ig politizált. Abban az évben megalapította a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) nevű liberális irányultságú pártot, a 2015 óta egyesületként működő szervezetnek azóta is az elnöke. A politikus unokaöccse Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.