Belföld

Karácsony a Főkert vezérigazgatóját is kirúgta

A Főtáv és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója után újabb fővárosi cég vezetőjét váltotta le Karácsony Gergely: az októberben megválasztott főpolgármester által most menesztett Szabó József közel 10 évig irányította a Főkertet.

Karácsony a Főkert vezérigazgatóját is kirúgta
Karácsony Gergely két hét alatt már a harmadik fővárosi tulajdonú cég vezetőjét menesztette
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Karácsony Gergely pályázatot hirdetett a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. (Főkert) vezérigazgatói posztjára. Az erről szóló felhívást a közismert kertészmérnök, Megyeri Szabolcs osztotta meg Facebook-oldalán. Megyeri szerint a vezetőváltásnak politikai okai vannak, ráadásul a Főkertet közel 10 évig irányító Szabó Józseffel nem is közölték, hogy nem számítanak a munkájára a jövőben.

Objektum doboz

A HVG megkereste a Városházát, ahol megerősítették, hogy valóban pályázat útján keresik Szabó József utódját.

Karácsony Gergely a közelmúltban több fővárosi tulajdonú cég vezetőjét is kirúgta: december 4-én a Főtáv, december 10-én pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját menesztette a főpolgármester.

Kapcsolódó írásaink