Belföld

Nagyon váratlan helyen esett egymásnak az MSZP és a Momentum

A szocialisták szerint a momentumos Kerpel-Fronius Gábor szavahihetetlensége miatt veszélybe került a XIII. kerületben az eddigi ellenzéki együttműködés

Nagyon váratlan helyen esett egymásnak az MSZP és a Momentum
Kerpel-Fronius Gábor az ellenzékiek főpolgármesteri előválasztásán
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Az évtizedek óta kizárólagosan baloldali fellegvárnak számító XIII. kerület 9-es választókörzetében újra választást kell tartani, mivel egy már megválasztott momentumos önkormányzati képviselőből, Kerpel-Fronius Gáborból az új budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely egyik helyettese lett.

Az MSZP és a Momentum azonban meglepő módon egyre látványosabb és egyre hangosabb körülmények között nem tud megállapodni abban, hogy kit is indítson az ellenzéki összefogás a megüresedett képviselői mandátumért a hamarosan sorra kerülő időközi önkormányzati képviselő választáson.

Az ellenzéki egyet nem értés egészen odáig jutott, hogy a momentumos Kerpel-Fronius Gábor már bemutatott a sajtónak egy új jelöltet, a 28 éves Polyák Krisztinát miközben erről (az MSZP szerint) előzetesen nem egyeztetett a szocialistákkal. Sőt, a jelölt bemutatásával egy időben a momentumos főpolgármester-helyettes a Facebookon még arról is bejegyzést írt, hogy a jelöltállítás ügyében nyomás alá helyezték őket szocialista részről annak érdekében, hogy a Momentum ne jelöljön senkit önállóan.

"Azt tartjuk fairnek és helyesnek, ha ebben a körzetben a Momentum állíthat jelöltet, ahogy eddig is" - közölte Kerpel-Fronius.

Ezzel a momentumos állásponttal viszont a szocialista párt és az MSZP-n belül erős Tóth József polgármester körei nagyon nem látszanak egyetérteni.

"Megdöbbenve értesültünk, hogy a Momentum váratlanul, egyoldalúan véget vetett a tárgyalásoknak és a sajtón keresztül próbál nyomást gyakorolni a szövetségeseire. A mai napig biztosak voltunk abban, hogy tárgyalásos úton rendezni tudjuk a kialakult helyzetet. Ez a lehetőség a Momentum mai önkényes lépésével szertefoszlott" - írja a XIII. kerületi MSZP abban a közleményében, amelyben a szocialisták erőteljesen kifejezik a nem tetszésüket Kerpel-Fronius Gábor és a Momentum önálló jelölt állításával szemben.

A Momentum és az MSZP közötti ellentét a XIII. kerületben végül egészen odáig fajult, hogy a szocialisták a közleményükben már azt is bejelentették, hogy mivel szerintük a Momentum az önálló jelöléssel felmondta a korábbi közös megállapodást ezért most már az MSZP-t illeti meg a képviselő-jelölés joga a XII. kerület 9-es választókörzetében.

Tovább bonyolítva az MSZP és a Momentum konfliktusát megszólalt az ügyben a DK is. "A Demokratikus Koalíció arra kéri a Momentumot és az MSZP-t, hogy hagyjanak fel a civakodással és állapodjanak meg arról, ki lesz a közös ellenzéki önkormányzati képviselőjelölt a XIII. kerületben. A DK sem igazságot tenni, sem állást foglalni nem kíván a Momentum és az MSZP közti nézeteltérésben, csupán emlékeztetni szeretnénk őket a felelősségükre: ha a vitájuk miatt nem lesz közös jelölt, az az ellenzéki győzelmet veszélyeztetheti. Nem állhat önös pártérdek a közös ellenzéki győzelem útjában! Bármelyik párt is állíthatja majd az ellenzék közös jelöltjét, a DK hezitálás nélkül fogja támogatni." -olvasható Gyurcsány Ferenc pártjának a közleményében.

Kapcsolódó írásaink