Belföld
Gyengécske cáfolatok a szocialista politikusok állítólagos szexbotrányában
„Puch Laci presszionált”

Ugyanitt említette, az MSZP-székházból kitiltották, ezer módon próbálták lehetetlenné tenni, blogját hekkerekkel vették el. Adódik a kérdés: ilyen előzmények után miért épp az MSZP akart Németh Gábornak munkát ajánlani? Wirth Zoltán, az MSZP-hez köthető Hírklikk tulajdonosa azt állította, maga Molnár Zsolt ajánlotta neki Németh Gábort, hogy videós tartalmakat állítana elő a hírportáljára, de kiderült, Németh nem munkát akar, hanem pénzt. És azt mondta, „ha előleget kap, nem fog foglalkozni olyan pletykákkal, amit Molnár Zsoltról hallott”.
Ez lenne a bizonyíték a zsarolásra, amiről az MSZP pártigazgatója az ATV-ben is beszélt. Molnár „mocskos zsarolási kísérletnek” nevezte az Angyal ügyvédje blogon közölteket, miszerint két MSZP-s politikus rendszeresen luxus escortlányokat rendel, s társaságukban egy terézvárosi ingatlanban drog- és szexpartikat tartanak. Molnár feljelentette Németh Gábort, azt állítva, ő a zsaroló.
Németh ezt tagadta, s rágalmazás miatt szintén feljelentést tett a szocialista politikussal szemben. (A másik magára ismerő politikus, Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere szintén tagadta a blog állításait, de nem tett feljelentést.) Az MSZP egykori kommunikátora egyébként tagadja azt is, hogy neki bármilyen köze lenne az Angyal ügyvédje bloghoz, amely a leleplezését január elejére ígérte.