Belföld
Átlátható helyzetet teremt a kormány
Fekete Péter: Nem lehet, hogy hétszázmillióval támogassuk a Katona József Színházat,és az állam ne tudjon beleszólni, hogy „ott van zaklatási ügy vagy nincs”

A parlament 115 igen, 53 nem és 3 tartózkodó szavazattal elfogadta az ellenzék által az elmúlt napokban folyamatosan támadott kulturális törvénycsomagot. Az előterjesztést az állami, önkormányzati és közös fenntartású színházak létrejöttét teszi lehetővé, létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot. A színházak működéséhez szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja.
A szavazás után Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: átlátható, kiegyensúlyozottabb színház-finanszírozási formát vezetnek be. Kifejtette, nem lehet, hogy míg Európában vezető helyen vagyunk a GDP-re és a lakosságra jutó színház-finanszírozás mennyiségében, addig az államnak ne legyen semmiféle beleszólási joga a színházak működésébe. Nem lehet, hogy hétszázmillió forinttal támogassák a Katona József Színházat, és az állam ne tudjon beleszólni, hogy „ott van zaklatási ügy vagy nincs” – fogalmazott.
Lesznek olyan színházak, amelyeket az állam tart el, olyanok, amelyeket az önkormányzat önállóan működtet, és lesznek közös működtetésű színházak – folytatta az államtitkár. Úgy vélte, a keddi vitában olyan érdemtelen támadásokat kellett elviselniük, amelyeket hamis állításokra alapoztak. Nem igaz, hogy a magyar kormány „elvenné a levegőt a független előadóművészeti szférától”, ezzel szemben egyre több forrás jut nekik – húzta alá. Az sem igaz, hogy Kásler Miklós akarná kinevezni a színházigazgatókat, viszont az önkormányzatok a saját fenntartású intézményeikben kinevezhetik az igazgatókat, a közös fenntartásúakban pedig egyeztetés zajlik majd. Az sem igaz, hogy „az NKA-t be akarná bárki szántani”, a Nemzeti Kulturális Alap a magyar művészeti élet egyik legstabilabb, legdemokratikusabb finanszírozású formája – tette hozzá.
A fideszes L. Simon László elmondta: a keddi vitában az ellenzék folyamatosan arról beszélt, ami ebben a törvényjavaslatban nincsen benne és ami ebből a törvényjavaslatból nem következik. Magyarországon semmi nem sérti az alkotói szabadságot. Ez a törvényjavaslat nem arról szól, hogy bárkinek meg akarná mondani a kormány, hogy miként gondolkodjon művészetről vagy kultúráról, és mit tartson jó, értékes műnek - fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a vitában kiderült: ha Karácsony Gergely főpolgármester nevez ki vagy nem nevez ki egy színházigazgatót, az demokratikus, legitim és szakmailag elfogadható, de ha az állami fenntartású intézmények vezetőjét a miniszter nevezi ki, az nem demokratikus. Ez kettős mérce, amit visszautasítunk - hangsúlyozta. Megjegyezte: a vitában az is kiderült, hogy „álszent módon elkenték” a Katona József Színház botrányát.
Röviden
Január 1-jétől lehetőség lesz arra, hogy a kiskorú gyermekek, nehezen mozgó vagy mozgásképtelen betegek e-receptjeit ne csak papír alapú felírási igazolás alapján válthassák ki a hozzátartozók, hanem az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér képviseleti jogosultsági rendszerén keresztül intézzék a meghatalmazást – döntött a Ház.
Módosult a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény, lehetőséget kap a kormány, hogy a felügyelete alá tartozó szervek körében új, a hatályoshoz képest eltérő ellenőrzési rendszert alakítson ki.
Kiterjesztették a büntető törvénykönyvben a kuruzslás vétségét, lehetővé téve a szigorúbb hatósági fellépést.
A vonatkozó módosítással megteremtették a központosított beszerzés lehetőségét a védelem és a biztonság területén. Így a kabinet felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben határozza meg a központi beszerzések tárgyát és részletszabályait.
Könnyíti a látvány-csapatsportokat képviselő szövetségek, egyesületek, alapítványok beruházásainak megvalósítását a társasági adóról szóló törvény módosítása, amelyet fideszes kezdeményezésre fogadtak el.
Az új típusú eseteket, valamint pénzelési módszereket is orvosolni célozza a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről szóló jogszabályok módosítása, amely nemzetközi sztenderdeket emel be a magyar jogba.
Az Országgyűlés határozatban fejezte ki, hogy tisztelettel adózik az 1989-es temesvári népfelkelés hőseinek és áldozatainak, erről a képviselők egyhangúlag szavaztak.
Egyhangúlag Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánította a parlament 2020-at, a magyar költő, hadvezér és hadtudós születésének négyszázadik évfordulója alkalmából.