Belföld
Nézőpont: Továbbra is a kormánypártokat támogatják a legtöbben

A kormánypártok népszerűsége 2019-ben végig kiegyensúlyozott volt: hónapról-hónapra minden második aktív szavazó velük szimpatizált, az ellenzéki pártokat támogatók köre azonban az önkormányzati választások óta stagnált, eltéréseket csak az egyes pártok szavazótáborának aktivitása miatt lehetett látni - szerepel az összegzésben, amiben az elemzők kiemelik, hogy a Momentumot, a DK-t, a Jobbikot, az MSZP-P, az MKKP-t, valamint az LMP-t magában foglaló kormánykritikus oldal támogatottsága összeadva csupán 44 százalék lenne a listás eredmény kategóriájában.

Ezek alapján tehát úgy tűnik, az ellenzéki oldal nem tudott profitálni az önkormányzati választás eredményéből az elmúlt hónapokban - írják, majd hozzáteszik, hogy az ellenzéki erősorrendet – házon belül – jelenleg az itthoni parlamenti képviselettel nem rendelkező Momentum Mozgalom vezeti, ők 11 százalékot szereznének listán.
Az összegzés szerint a Momentumon kívül - az egy hónappal korábbihoz hasonlóan - a Demokratikus Koalíciónak van kétszámjegyű (10 százalékos) támogatottsága a választási részvételüket biztosra ígérők körében.
Gyurcsány Ferenc pártját a még mindig pártelnök nélkül működő Jobbik követi 9 százalékkal. Az MSZP-P szövetség (7 százalék) szavazótáborának mérete alapján ezúttal sem tudná átlépni a két párt közös listaállítása esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöböt.
Hasonló gondokkal küzd több ellenzéki párt is: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 4, a női társelnököt találó LMP 3 százalékos támogatottsággal bír, csakúgy, mint a Mi Hazánk Mozgalom - írta a Nézőpont.