Belföld

Karácsonyék most a Biodóm költségeire hivatkozva követelnek plusz húsz milliárdot a kormánytól

A Népszava értesülése szerint Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat most azzal rukkol elő, hogy a fővárosi állatkertben épülő Biodóm befejezését húsz milliárd forint állami költségvetési forrásból származó plusz pénz átutalásához köti.

Karácsonyék most a Biodóm költségeire hivatkozva követelnek plusz húsz milliárdot a kormánytól
Biodóm Budapest
Fotó: MH/Purger Tamás

A baloldali lap szerint a fővárosi vezetés azt állítja, hiányzik még húsz milliárd a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) Biodóm beruházásának a befejezéséhez, ami miatt az elmúlt napokban többek között már pályázatot kellett kiírni a FÁNK új gazdasági igazgatójának a posztjára is. Állítólag olyan sok a gond a beruházás körül, hogy a főváros vezetése nem látja tarthatónak a Biodóm átadására vonatkozó korábbi határidőket.

A Népszavának a Biodóm projekt 20 milliárdos költségvetési hiányáról szóló értesülése meglehetősen ellentmondásos, annak ismeretében, hogy a kiemelt beruházásokért felelős, Fürjes Balázs államtitkár októberben még azt közölte a sajtóval, hogy az építés teljes 62,8 milliárd forintos költségvetését átutalta már a kormány a beruházás lebonyolítóinak.

A Pannon Projekt és a hozzá tartozó 1,7 hektáros óriásüvegház, a Biodóm, a Pannon-medence miocén korabeli - vagyis 10 millió évvel ezelőtti - szárazföldi és vízi világát mutatja be az állatkerti látogatónak, Közép-Európa legnagyobbra tervezett tengeri akváriumával. A Biodóm teteje fényáteresztő és hőszigetelő anyagokból épül, a fűtését a Széchenyi Fürdőből elfolyó termálvíz hulladékhőjével oldanák meg. A beruházás befejezése eredetileg 2020 decemberére volt kitűzve.

Kapcsolódó írásaink