Belföld

Gyurcsányék védik a bántalmazót

A vádhatóság súlyosbítana, felfüggesztett börtönt kér a tunéziai polgárokat verő jobbikos Szabó Balázs ügyében

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője nem volt hajlandó érdemben reagálni hétvégi tájékoztatóján azokra az értesülésekre, miszerint az ellenzéki összefogás újpesti önkormányzati képviselőjelöltje, a Jobbik IV. kerületi szervezetének alelnöke, Szabó Balázs ellen vádat emeltek három tunéziai állampolgár megverése miatt.

Gyurcsányék védik a bántalmazót
A DK frakciószóvivője, Gréczy Zsolt szerint pártja szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az újpesti jobbikos rasszista cselekedetet hajtott végre
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A vádirat szerint a jobbikos politikus és két társa 2016-ban sértegette, kavicsokkal dobálta, sőt meg is ütötte az afrikai fiatalokat. Az ügy súlyosságát jól mutatja, hogy a múlt héten a vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztésre súlyosbította a vádat. Az már korábban is ismert volt, hogy a szivárványkoalíció pártjai, így a Gyurcsány Ferenccel szövetségben álló Jobbik, illetve az újpesti momentumos polgármester, Déri Tibor sem kíván elhatárolódni a turistákat bántalmazó képviselőjelölttől, sőt, kiállnak mellette, hiába van szó ebben az esetben rasszista indíttatású bűncselekményről.

Ebbe a sorba lépett be most hétvégén a DK. Gréczy szóvivő ugyanis úgy fogalmazott: „Ha van elmarasztaló ítélet, akkor nyilván a testület vagy maga az elítélt személy, vagy a pártja el fogja dönteni, ennek milyen következményei lesznek. A Demokratikus Koalíció szempontjából ennek nincs jelentősége.” Vagyis a Jobbik és a Momentum mellett Gyurcsány Ferencék sem hajlandók kimondani: vállalhatatlan, amit Szabó művelt.

Kapcsolódó írásaink