Belföld

Fidesz: Az MSZP beismerte, hogy hazudott

A Miniszterelnökség közleményben utasította el Tóth Bertalannak az MSZP elnökének azt a nyílt levelét, amelyben szociális demagógiával, a fizetése miatt támadta a köztársasági elnököt.

Fidesz: Az MSZP beismerte, hogy hazudott
Tóth Bertalan
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kormányzati közlemény szerint az MSZP beismerte, hogy hazudott, amikor azt ígérte, hogy az általuk is megszavazott parlamenti fizetésemelésük teljes összegét jótékony célra fogják fordítani. Az MSZP semmivel nem igazolta, hogy akár csak egyetlen egy forintot is valóban karitatív célokra fordított volna. Ha igaz a 33 millió forintnyi adományról szóló állítás, akkor is csupán nagyjából egynegyedét fordították jótékony célra annak a fizetésemelésnek, amelyben a szocialista frakció tagjai részesültek, és amelyet ők is szavazatukkal támogattak – írja a Miniszterelnökség.

A kormányzat álláspontját ismertető nyilatkozat ezután azzal folytatódik, hogy a kabinet továbbra sem tudja, hogyha az MSZP-s politikusok a saját fizetésemelésükkel nem értettek egyet, akkor azt vajon miért szavazták meg? Ha azt ígérték, hogy az egészet jótékony célra fordítják, akkor miért nem tettek úgy? Tóth Bertalan frakcióvezető továbbra sem válaszolt arra, hogy indokoltnak tartja-e, hogy saját fizetése félmillió forinttal haladja meg a köztársasági elnökét – tudatja a Miniszterelnökség közleménye.

A Miniszterelnökség reagálása Tóth Norbertnek az MSZP elnökének arra a Facebookon közzé tett nyílt levelére adott válaszként született meg, amelyben a szocialisták nehezményezték Áder János fizetésének január elsejétől életbe lépő megemelését. A szocialisták a szociális szféra alacsony fizetéseire és az ország megosztottságára hivatkozva arra szólították fel a köztársasági elnököt, hogy a megemelt fizetéséből az MSZP-s politikusok mintájára fizessen be egy szociális szolidaritási alapba.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom