Belföld
Fidesz: A klímavédelemről csak komolyan érdemes beszélni

„Készek vagyunk minden további kormányzati intézkedést támogatni, ami segíti a kitűzött klímavédelmi célok elérését” - olvasható a nagyobbik kormánypárt közleményében, amely kiemeli: a klímavédelem komoly dolog, komoly dologról pedig csak komolyan érdemes beszélni.
Az ellenzék azonban láthatóan pártpolitikai célokra használja az egész témát és a Karácsony-féle budapesti „klímavészhelyzet” is egyelőre csak annyiból áll, hogy pártkifizetőhellyé tették a fővárost, és sorra emelik maguknak a fizetéseket – mutat rá a kommünikében a Fidesz.
A nagyobbik kormánypárt annak kapcsán tette közzé állásfoglalását, hogy az öt parlamenti ellenzéki frakció sürgette a magyarországi klímavészhelyzet kihirdetését.
A parlament kedden tárgysorozatba vette a klímavészhelyzet kihirdetéséről, illetve az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó teendőkről szóló, ellenzéki javaslatokat.
Ennek kapcsán Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke emlékeztetett, hogy frakciója május elején nyújtotta be a parlamentnek a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló javaslatot.
Nunkovics Tibor, a Jobbik képviselője azt mondta, mindannyiukat meglepte, hogy a keddi szavazáson a kormánypárti képviselők támogatták a javaslatokat. Az azonban kérdés, hogy a kormánypártok valóban érdemi vitát akarnak folytatni a klímaváltozásról, vagy csak a nemzetközi partnereknek akarják mutatni, hogy fellépnek a klímaváltozás ellen - fogalmazott.
Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy lakosságarányosan számolva Kína után Magyarországon a legrosszabb a levegő, a légszennyezettség miatt pedig évente 13 ezer ember hal meg hazánkban.
Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, örömmel látják, hogy a Fidesz is megértette, a klímaváltozás ügyében az utolsó pillanatban vagyunk. Azzal érvelt: mivel a klímaváltozás elleni fellépés az élet szinte minden területét érinti, a döntéseket csak a legszélesebb társadalmi egyeztetés után lehet meghozni.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt sürgette, hogy mondják ki: Magyarországot 2050-re klímasemlegessé kell tenni.