Belföld

„Jó érzés, hogy ezt megéltem”

Sok küzdelemben vettem részt, de szüntelen kárpótlás volt megízlelni a győzelmek ízét,ám a Földön semmi sem tart örökké – mondta Tarlós István volt főpolgármester, aki szerint „kozmás mellékíze lenne”, ha állandóan Karácsonyt bírálná

Nem adna a miniszterelnöknek budapesti ügyekben tanácsot Tarlós István, aki elmondta, egy pingpongmeccset sem jó elveszíteni, de az októberi eredmény feldolgozható számára. A volt főpolgármester beszélt arról is, csiszolni kell a kommunikáción, és ak­tua­lizálni is lehetne bizonyos, kevésbé hatásos paneleket.

„Jó érzés, hogy ezt megéltem”
Tarlós: Nekem Budapest magánemberként is többet jelent, mint puszta politikát
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– Hogy van?

– Hogy legyek? Mit tanácsol? Alapvetően inkább jól. Adott körülmények között, az ideo­lógiák ismeretében az új összetételű fővárosi közgyűlési többség és az állam között „hetvenesen” fókuszban lenni öt éven át, nos, ez talán vadevezős feladat lett volna. Eredetileg nem is igen akartam már folytatni a városvezetést. Ez az érem egyik oldala. Veszíteni persze még kevésbé óhajtottam. A családom minden valószínűség szerint jól járt. Az pedig, hogy Orbán Viktor biztosította, hogy tudok tovább dolgozni – nem is valami unalmas, üres feladatra kért fel –, megkönnyíti a „levezetést”.

– Ezt hogy érti?

– Összességében negyvennyolcadik éve dolgozom, 1990-től huszonkilenc éven át nem könnyű, mondhatni elég stresszes munkát végeztem, különös tekintettel az utóbbi kilenc, de inkább tizenhárom évre. Ezt követően egyik napról a másikra otthon maradni, az a leépülés előszobáját jelenthetné. Tehát örülök annak, hogy dolgozhatok, és ezt megúszom. Októberben egy nap leforgása alatt teljesen új, szokatlan élethelyzetbe kerültem, amire nem volt sem időm, sem lehetőségem felkészülni. Kár lenne titkolni, inkább arra számítottam, hogy nyerni fogok, pedig sosem voltam elbizakodott. Sajátos kampányon és választáson vagyunk túl. De nem akarok színészkedni. Azt, hogy az ember egyik nap még az egyik legfontosabb politikai pozícióban ül, és fontos döntéseket hoz, vezényel egy huszonöt-harmincezer főből álló humán infrastruktúrát, másnap pedig ez egy varázsütésre megszűnik, meg kell szokni. A főpolgármesterség azonban egy karrier, egy foglalkozás, de nem az ember változatlan lényege. A kiságyamon, úgy tudom, nem volt olyan tábla, hogy főpolgármester. Anyám is másképp becézett.

– Nem csak a városvezetésre, sok egyéb vezetői pozícióra igaz: az ember hajlamos elhinni, hogy örökké fog tartani. Mennyire tudatosította magában azt, hogy ennek egyszer vége lesz?

– Már 1994 decemberében, a második polgármester-választás alkalmával ez motoszkált a fejemben. Abban az évben hagytam ott az SZDSZ-t, és jól jött a közvetlen választás bevezetése, hiszen ha nem így történik, talán indulni sem tudtam volna. Már akkor is tisztában voltam azzal, ez nem életre szóló megbízatás. Kevesen tudják, hogy a kerületi választások körében, de a főpolgármester-választásokon is a legnagyobb arányú győzelmet én könyvelhettem el 1998-ban és 2010-ben. És sosem voltam abban előre biztos, hogy nyerni fogok. Egy választásnak akkor van vége, amikor vége van. Ez alapigazság. Persze egy pingpongmeccset sem jó érzés elveszíteni, de számomra mindez feldolgozható. Tudja, fiatalkoromban viccből sem tudtam elképzelni, hogy valaha ilyen pozícióig jutok, de még később sem nagyon, hiszen 1989 előtt, és 1994 óta soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja. Sok küzdelemben vettem részt, de szüntelen kárpótlás volt megízlelni a győzelmek ízét, ám a Földön semmi sem tart örökké. Összességében nagy dolog volt az elmúlt harminc év. Kitanultam a polgármesterséget, és mindig tenni akartam valamit. Huszonöt évig voltam Budapesten kerületvezető, ebből kilenc évig főpolgármester. Hatvankét év után az első konzervatív a fővárosban. Jó érzés, hogy ezt megéltem.

– Ha már szóba hozta az őszi kampányt, mit gondol, min múlik egy választás? Mi számít inkább: a jó kampány, a megnyerő személyiség, a teljesítmény vagy a város aktuális hangulata?

– Korábban nagyobb volt a személyek szerepe a polgármester-választásokon. Már könnyebben beszélek arról, hogy a legtöbb ember életét nem tölti ki a politika napi szinten, így sokak tájékozottsága is hiányos. Ezt sok politikus nem veszi figyelembe. Számos furcsa észrevételt, véleményt hallgattam meg az októberi választás után, és volt köztük nem kevés olyan, amely megközelítőleg sem tartalmazott pontos ismereteket a történtekről, előzményekről. Alapvetően a mostani választás kevésbé a teljesítményekről szólt, inkább olyan hangulati és egyéb tényezők sora játszott közre, amiket eddig alig kellett figyelembe venni. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Magam részéről Budapesten, fővárosi önkormányzati területen a politikai felelősséget az elmúlt kilenc évért vállalom. Ez nem tologatható. Demszkynek is kellett volna, és egyszer Karácsony Gergelynek is kell majd.

– A kampányért nem?

– Azért nem teszek másokat személy szerint felelőssé. Természetesen nekem is volt benne részem, volt, amit én hibáztam el, és most másképp csinálnék. Például bánom, hogy elmaradt a vita, bár volt, ami ellene szólt. Félő volt, hogy paródiává alakul. Kicsit kiengedtem a kezemből az egészet. Sejthető azonban, hogy a győzelem nem ezen úszott el. Rendhagyó volt, annyi biztos. Az emberek is másként gondolkodnak, mint tíz-tizenöt éve. Ezért, bár nem vagyok elemző, szerintem a kommunikáción például csiszolgatni kell. Meg kell értetni az emberekkel, mi miért történik vagy nem történik meg, és aktualizálni is lehetne bizonyos, kevésbé hatásos paneleket. Ám a javítandó hibák ellenére éppen a sorskérdések miatt lenne baj, ha kormányváltás történne három év múlva. Érdemes megnézni, mit gondol, hogyan viselkedik az ellenzék. Külföldön magyar a magyar ellen kampányol. Az sem mellékes, hogy a lózungokkal ellentétben hogyan kezelik például a személyzeti politikát, miközben ezzel ostorozzák a kormánypártot.

– A választás előtti időszak egyik legérdekesebb pontja a Borkai-ügy kipattanása és az arra adott reakciók voltak. Vannak, akik úgy gondolják, a budapesti választást ez döntően befolyásolta. Mégis, bár nem tagja a Fidesznek, a jobboldalon talán elsőként foglalt állást. Tudatos vagy ösztönös lépés volt?

– A Fidesszel meghatározó sorskérdésekben hasonlóak a nézeteink, de inkább a kérdésre válaszolok. Mindkettő igaz. Régen ismerem Borkai Zsoltot, jóban voltam vele, már csak azért is, mert magam is sportoltam. Nyilván nem egy szinten vele, de a teljesítményéért sokra tartottam. Kereken kimondom: dühös lettem rá. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy az ügy túlburjánzott Győr határán, és végül jobban lecsapódott a fővárosban, mint ott. Ezzel Borkai Zsolt elég sok embernek ártott, kerületekben is, és ez nem tetszett. A másik, hogy bár még a legkevésbé támadott politikusok sem hinthetik az igét a Parnasszusról, mégis, mindennek van határa. Győr magyar léptékkel mérve nagyváros. Bizonyos értelemben véleményformáló közösség is. Nem vagyok erkölcscsősz, és bár futólag láttam, de az a szituáció, ami a felvételeken látható volt, abba a tartományba esik, amire egy Borkai-szintű vezető már nem mondhatja, hogy magánügy. Emiatt szólaltam meg. Azt viszont nem gondolom, hogy csak ezen múlt a választási eredmény Budapesten. Aki ezzel ámítja magát, rossz pályán mozog. Hozzáteszem, a kispesti sztori sem kutya.

– Az új feladatköre szerint Budapest konkrét ügyeivel nem kíván foglalkozni. Miért?

– A miniszterelnökkel így állapodtam meg. Nézze, az édesanyám ágán ősbudapesti vagyok, nekem ez a város magánemberként is többet jelent, mint puszta politikát, tehát nem hagy hidegen a sorsa. A jelenlegi közgyűlés többségének értékrendje viszont nem azonos az enyémmel. Ugyanakkor Karácsony Gergellyel példásan bonyolítottuk le az átadás-átvételt, sem a kampány előtt, sem azóta nem volt közöttünk gyűlölködés. De ha most sorozatban konkrét budapesti ügyekről nyilatkoznék, annak annyi lenne az eredménye, hogy folyton szembeállítanának az utódommal. Ennek még akaratlanul is kozmás mellékíze lenne. Hangulatrontó, semmire sem jó vagdalkozásba torkollna. Ezt nem szeretném, ami nem azt jelenti, hogy aránytalan megnyilvánulásokat minden határon túl szó nélkül hagynék. Hogy ő mit akar, az rajta múlik. A munkájukat nem fogom minősíteni.

– Azért követi a budapesti eseményeket?

– Mérsékelten. Persze érdekel, hogyan fejezik be a metrót, mi történik a Lánchíddal, vagy folytatódik-e a Margitsziget fejlesztése, mi lesz az árvízvédelemmel. Ezekről kapok is információkat, de megoldani őket már nem az én hatásköröm. Nekem mindig azt vágták a fejemhez, „ne mutogass vissza!”. Tudom azonban, hogy a várost sokkal nehezebb állapotban vettem át, mint ahogy most átadtam, ami persze nem Karácsonyt minősíti. Nem véletlenül kaptunk annyi elismerést Brüsszelből és Londonból is, amit az ellenzéki sajtó agyonhallgat. A külső adósságállomány 2010-ben kétszázötvenmilliárd forint volt, és ebből több mint hetvenmilliárd működési hitel. Jelenleg ez a kétszázötvenmilliárd fele, működési hitel gyakorlatilag nincs. A BKV üzemi eredménye évek óta pozitív. A tervezett projektek némelyikénél az esetleges forráshiány az nem hitel. Részben gazdálkodás, részben a tenderek szigorú bírálatának kérdése. Az 3-as metró infrastruktúrájánál lenyomtam az árakat, és szereztem az államtól plusz nyolcvanmilliárdot, a Lánchídnál is hatot. Szabad keze van az új vezetésnek, mert semmi kötelezettséget nem vállaltunk. Megjegyzem, 2010-ben örököltünk mintegy ezer peres ügyet.

– A kormány és a főváros között mintha óvatos konszenzus állt volna fel. Fenntartható ez az állapot?

– Nem tudom. A város érdekében viszont nem kívánom az ellenkezőjét. Ez nem csak a kormányon múlik egyébként, a közgyűlési többségen legalább annyira. Érzem, hogy óvatos a kommunikáció, sokféleképpen alakulhatnak a dolgok. A jelenlegi városvezetés sincs könnyű helyzetben, hiszen vagy betartják markáns ígéreteiket, vagy konszolidált együttműködésre törekednek. Ám az magával hozhatja majd, hogy nem tudnak tartani sok mindent, amit a kampányban annyiszor ígértek. Kényes kérdés.

– Pontosan mi tartozik az új feladatkörébe?

– A napokban kaptam időpontot, a miniszterelnökkel véglegesítjük a pozícióm konkrét tartalmát. Nekem erről van elképzelésem, amire ha Orbán Viktor rábólint, akkor tudom elmondani, pontosan mi lesz a feladatköröm.

– Annyi biztos, hogy főtanácsadó lesz. A következő héten ül össze a közfejlesztések tanácsa, ahol Karácsony Gergellyel az atlétikai stadionnal kapcsolatos feltételeiről is tárgyalnak majd a kormánytagok. Mit javasolna Orbán Viktornak, milyen álláspontot képviseljen?

– A közfejlesztési tanácsot a szó szoros értelmében az „édes gyermekemnek” tekinthetem. Helyesnek tartom, hogy a kormány továbbra is működteti. De hogy a kormányfőnek abban adjak tanácsot, hogyan döntsön általában a tanácson belüli kérdésekben, ebbe nem mennék bele. A kép előttem is kicsit zavaros, hiszen a kampányban általános stadionstopot hirdettek, ugyanakkor pont annyi épül, mint amennyiről korábban szó volt. Ezért is érdekesek a kampányok. Az ellenzéki megközelítés, hogy stadion vagy egészségügy, alapvetően hibás. Miért ne lehetne stadion és egészségügy?

– Harminc éve végez városvezetői munkát, ami az emberek részéről hosszan tartó bizalmat jelent. Mit gondol, ez minek köszönhető?

– Magáról az ember nehezen beszél. De mindig igyekeztem magamat adni. Aki nem így tesz, az úgymond lejön a nézőknek a képernyőről. Másrészt nem akartam mindig mindenkinek megfelelni. Ha valaki erre törekszik, annak az a vége, hogy egy idő után senki nem bízik benne. A harmadik ok talán, hogy az életvitelemmel igyekeztem jó példával elöl járni. Más feltételezéseim is vannak, de ezeket nem szeretném elmondani.

Kapcsolódó írásaink