Belföld
A nőszervezetek azt kérik, sehol ne legyen műsoron Gothár-rendezés

Ma Magyarországon egyetlen nőnek sem szabad átélnie olyan zaklatást, amely a hírek szerint ebben a színházban megtörtént - mondta el a budapesti Katona József Színház előtt a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke.
Szőnyi Kinga kiemelte, hogy Gothár Péter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a jövő generációit is tanítja, ezért most számos szülő fél elengedni gyermekeit az egyetem falai közé. A magyar színművészet nem veszítheti el azokat a tehetséges lányokat, fiúkat, akik nem akarnak ilyen közegben tanulni - jegyezte meg.
Szőnyi Kinga emlékeztetett arra, hogy 1956-ban ezen a napon az asszonyok néma tüntetéssel álltak ki a Vörösmarty téren egy elnyomó diktatúra ellen; jelmondatuk az volt: „A nők ereje legyőzi még a fegyvereket is!”. Megengedhetetlenek a Katonában történt atrocitások és hogy ezekről mit sem tudni, valamint az is, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját maga akarta vizsgálni Gothár Péter oktatói tevékenységét - jegyezte meg az érdekszövetség elnöke, tudatta az MTI.
Szőnyi Kinga elmondta, amennyiben a jövőben hasonló eset történik, ugyanígy fellépnek majd.
Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója közölte: az egyesület szerdán online petíciót indít, azt kérve, hogy sehol ne játsszák Gothár Péter rendezéseit. A figyelemfelkeltő akcióra azért van szükség, hogy minél több emberhez eljusson ennek az esetnek a híre - fűzte hozzá.
Király Nóra hangsúlyozta: szeretnék, hogy ne maradjon következmények nélkül ez az ügy és ezzel talán másokat is megmenthetnek a zaklatástól.
Mint emlékeztetett, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elismerte, hogy már egy éve tud a zaklatásról, de a jelek szerint erről az egyetemet nem értesítette, noha tanít ott.
Egy jóérzésű, felelős vezetőnek ez kötelessége lett volna - vélekedett Király Nóra.
Ha a Színművészeti Egyetemen is az történt, amit a sajtóban olvastam (bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet), ha bárki az egyetem vezetéséből tudott valamit, de eltitkolta, akkor az a minimum, hogy lemond - nyilatkozta Palkovics László az atv.hu kérdésére Gothár Péter szexuális zaklatási ügye kapcsán.
A tárcavezető hozzátette: az ITM is delegál szakértőt a Gothár ügyében folytatott etikai vizsgálathoz, így az ő kollégája is jelen lesz Gothár meghallgatásán, amelyet szerdán tartanak a zínház- és Filmművészeti Egyetem etikai bizottsága előtt.
Az atv.hu megkérdezte az egyetemet felügyelő innovációs tárca miniszterét, Palkovics Lászlót arról, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem vezetésének van-e valamilyen felelőssége a Gothár-ügyben, és le kell-e mondania az egyetemet vezető Upor László rektor-helyettesnek, ha az SZFE-n is történt a Katona József Színházéhoz hasonló eset.
A miniszter szerint szét kell választani a különböző ügyeket. “Az, hogy egy színház igazgatója, Máté Gábor már egy éve tud arról, hogy a színház egyik rendezője zaklatja az ottani kollégákat, és nem tesz semmit az ügyben, az nem helyes, nem elfogadható” - jelentette ki Palkovics, hozzátéve, hogy ez Máté Gábor vezetői felelőssége, és „ahogy látom, ez valószínűleg bűncselekmény is. Tehát a probléma alapvetően a színházban keletkezett”.
A Színművészeti Egyetem esetében ugyanakkor vélelmezésről lehet csak beszélni, nem tudjuk, hogy történt-e bármi - mondta Palkovics, aki megvárná a vizsgálat eredményét, mert ”egyelőre egyfajta szóbeszéd, hogy ott is történhetett valami, hiszen a rendező tanít a Színművészeti Egyetemen is„.
“Ha ott is történt hasonló eset, mint a színházban és ez bebizonyosodik, akkor annak az egyetemen is személyi következménye kell, hogy legyen akár a dolgot elkövető, akár az azt eltussoló egyetemi vezető vonatkozásában” - jelentette ki Palkovics László.
Arra a kérdésre, hogy le kell-e mondani Upor Lászlónak, ha valami kiderül a Színművészeti Egyetemen is, Palkovics László azt válaszolta: attól függ, hogy mi történt. “Ha az történt, amit a sajtóban olvastam, bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ha bárki az egyetem vezetéséből tudott valamit, de eltitkolta, akkor ez a minimum”.
”De akkor annak további következményei is vannak, ha valóban zaklatás történt az egyetemen, és annak vezetése valóban nem tett semmit, hogy ez ne folytatódjon. De ezt még nem tudjuk„ - ismételte meg a tárcavezető.