Belföld

Reményt és hitet adnak a Nemadomfel Házban

Régebben Szendrőládon megjegyzéseket tettek a rokkantakra vagy a vakokra, de ma már azt nevetik ki, aki mások fogyatékosságán gúnyolódik

Összetett kézzel imádkoznak a gyerekek vacsora előtt a szendrőládi Nemadomfel Ház nagytermében. Szemük csukva, és közben vékony hangon száll az ég felé az „Édes Jézus, légy vendégünk...” A négy felnőtt halkan kíséri őket.

Reményt és hitet adnak a Nemadomfel Házban
Minden vacsora imával kezdődik
Fotó: MH/Purger Tamás

A keresztvetés után mindenki kap egy-egy darab mézeskalácsot – alapesetben ugye fordítva kellene lennie, csak a húsleves elfogyasztása után juthatnának hozzá a „másodikhoz”, de itt ez a szokás. Az édességet a kicsik szalvétán félreteszik, majd nekifognak a főételnek. A levesbe való tészta íze határozottan elüt a boltitól – mint kanalazás közben kiderül, helyben gyúrja és szárítja az egyik segítő asszony, Dorma Józsefné. A termelt mennyiség nem is fogy el, egy részét értékesítik, és a befolyó pénzből kiegészítik a ház kasszáját.

A Nemadomfel Ház tíz éve alakult Szendrőládon, létrehozója Dely Géza. Az ugyanezt a nevet viselő alapítvány célja a jelenleg három településen működő otthonokkal viszonylag hétköznapi: a döntően roma származású alsós gyerekek iskola után ne egyből haza menjenek, hanem előtte rendezett körülmények között tanulhassanak, játszhassanak és étkezhessenek egy ízlésesen berendezett és minden szükséges kellékkel ellátott épületben. Szendrőládon amúgy a mostani a második, ezúttal a patak felé tartó meredély aljánál felhúzott ház, lévén pár esztendeje a főúton lévő elsőt erre a modernebbre cserélték. Igaz, itt nincs veteményes és ól az aprójószágnak, mint a régi helyszínen, de azért egy kies kert így is akad, ahol rohangálni és fogócskázni lehet. Dely Géza koncepciójának része, hogy a fiatalok részben maguk termeljék meg az ellátásukhoz szükséges zöldségeket, és ezeket lehetőség szerint főzzék is be. Mivel itt most nem jutott hely a veteményesnek, a paprikát, paradicsomot, uborkát és a lekvárnak való gyümölcsöket Béresné Erika, a ház vezetője szerzi be, majd az ifjak Icuka, Erzsike és Dorma Józsefné támogatásával dolgozzák fel. A befőttek a többi, ajándékba kapott konzervvel a mindig hűvös pincében felállított fémpolcokon sorakoznak szép rendben. Megtudjuk, a fő sláger a vörös káposzta, ebből a holland karitatív szervezet nem tud eleget ajándékozni.

Ha végigtekintünk az asztalnál ülő mintegy húsz gyermeken, avatatlan szemmel is kiszúrhatjuk az azonos korúak közötti különbségeket. S itt nem elsősorban arra kell gondolni, hogy máshogy vannak öltözve. Sokkal inkább a koravén komolyság vagy a felnőttesebb játékosság végletei a szíven ütők. Amikor egy tizenegy esztendős, rendkívül tisztelettudó és angolból jeles kislány arról beszél, hogy gyermekorvos szeretne lenni, nehéz nem elvonatkoztatni attól, hogy közben tudjuk, itt üldögélő aprócska rokonaival együtt tizenöten élnek egy viszonylag csekély méretű épület négy szobájában. Aztán ott egy kilencesztendős, nyugodt fiúcska, aki bár magyarul szól, de igen erősen oda kell figyelni, ha meg is akarjuk érteni közlendőjét. Míg hasonló korú lányka társa oly komolyan néz és oly súlyosat kérdez, hogy az már szinte fáj a fővárosból – helyesebben talán a fényévek távolságából – érkezett látogatónak.

Utóbbi élethelyzetet persze részben magyarázhatja, hogy a fiatalok durván egy hónappal ezelőtt Nick Vujicic budapesti előadásán jártak. A végtagok nélkül született, az emberi kitartás és akaraterő hasznát és értelmét a saját hátrányos indulásán és sikerein keresztül népszerűsítő férfi fővárosi műsorát az alapítvány szervezte, így adódott az ötlet, hogy a szendrőládiak is átélhessék. S ez a találkozás olyan hatással volt rájuk, hogy az még most is beszédtéma. Természetesen nem úgy, mintha felnőttek polemizálnának róla, de talán pont ezért megdöbbentő hallgatni a szavaikat, meglátásaikat.

Ha hivataloskodva akarnánk kifejezni magunkat, úgy jellemeznénk a helyzetet, hogy a gyerekek a házat nem meghatározható mennyiségben látogatják. Hol húszan, hol meg akár harmincöten, negyvenen is zsibonghatnak a falak között. Bár a felső elméleti korhatár tíz esztendő, alapvetően nincs stop, az alsósok mellett a felsősöket is nagy szeretettel fogadják a felnőttek. A napi létszám alakulását döntően leginkább az befolyásolja, hogy nyár jár, esetleg valamilyen iskolai szünet, jeles ünnep közeleg, illetve a szülők mennyire tudnak, akarnak foglalkozni esténként az utódaikkal. A kicsik a munkaszeretet és az illem mellett vallásos énekeket és a bibliai tárgyú történeteket is tanulnak, de közös előadásokat is bemutatnak.

A ház berendezése kiváló példája az emberi összefogásnak. Nézzük például a többmilliós tételt jelentő konyhai és játszószobai szekrényeket. Ezeket egy multicég adta ingyen, sőt, a dolgozóik személyesen, saját költségükre jöttek el két napra azért, hogy precízen összeszereljék a két métert meghaladó magasságú bútorokat. A két emeleti hálószobában terpeszkedő kényelmes ágyak egy szállodából kerültek ki, a játékokat meg annyian hordták össze, hogy azt felsorolni sem nagyon lehet. Amikre külön felhívják a figyelmünket, azok Mádl Dalma, a néhai köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége által adományozott óriási plüssmacik. Ezek mérete olykor egy-egy ifjabb gondozottal is vetekszik.

Gyors közvélemény-kutatás alap- ján kiderül, a gyerekek leginkább a tésztás ételeket részesítik előnyben, alapvetően mindegy is, hogy az levesként vagy második fogásként kerül a tányérjukba. A fő, hogy sok legyen benne a répa, mert attól lesz jó édes a lé – hangoztatja hatalmas elánnal és szakértelemmel egyikük. S persze a nyalánkságok visznek mindent. Kérdéseink­re, hogy a keserű vagy az édes édesség a vezető, szinte egyhan­gúan az utóbbira szavaznak. S ez a felelet őszintén figyelemre méltó, hiszen a tradicionális roma konyha és ízvilág alapvetően inkább a markánsabb, mint a lágyabb felé hajlik – vagy inkább hajlott addig, amíg e korosztály fel nem nő. A tétel jelen idejű igazolásához elegendő a speciálisan keserű szabolcsi és nógrádi szilva- és meggylekvárjaikra vagy erős húsleveseikre, könnyűnek éppen nem nevezhető, zsíros réteseikre utalni.

Fontos közbevetni, hogy a Nemadomfel Ház olykor más vendégeket is fogad. Jártak itt például már tolószékes vendégek a Felvidékről és Lengyelországból. Miközben erről beszélünk, a nevelőktől megtudjuk, hogy régebben a faluban kinevették a rokkantat vagy a vakot, de a ház e téren is jótékony hatást fejtett ki a közre. Ugyanis ma már azt nevetik ki, aki mások fogyatékosságán gúnyolódik. Aztán indulnak tanfolyamok – legutóbb például háztartástan és főzés vonalon. E foglalkozások helyben népsze- rűek, az érdeklődők ugyanis kapnak alapanyagokat, amelyeket közösen dolgoznak fel.

„Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott” – szól az asztalbontás előtti hálaadás. Váratlanul kopognak, megjött néhány szülő. Vége a foglalkozásnak, a gyerekek lassan kabátot vesznek, ki sapkát, ki sálat, megint mások kesztyűt húznak. Egy kisfiú odajön és megöleli a vendégeket, két lány pedig kezet fog velük. Kilépnek a verandára, szép rendben felsorakoznak és elballag­nak a meredély tetejére futó, kígyó módjára tekergő, vaskorlátokkal övezett feljárón. Nézzük, ahogy elnyeli csöppnyi alakjukat a patakvölgyből felgomolygó könnyű pára.

De ha esik, ha fúj, holnap délután négykor megint jönnek. S ez azért ad némi megnyugvást...

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom