Belföld

A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket

A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a szombati Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tüntetésre reagálva az MTI-vel.

A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket
A pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedet
Fotó: MH

A pedagógusok voltak az elsők, akik számára életpályaprogram és átfogó béremelési program indult - emelték ki a közleményben.

Emlékeztettek: a pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett, amelynek hatására jövőre már legalább 390 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A béremelés jövőre is folytatódik: mintegy 17 ezer kolléga bére a minősítésnek köszönhetően emelkedik, a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére pedig júliustól átlagosan 30 százalékkal nő, és már tárgyalja a kormány az iskolaigazgatók béremelésének előterjesztését is.

Hangsúlyozták: a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

Rámutattak: a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborító, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat. Teszik ezt úgy, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányoztak, akkor több ezer pedagógust tettek utcára, elvettek tőlük egy havi bért, és az elmúlt években sem szavazták meg a pedagógus-béremeléshez szükséges pénzügyi forrásokat - idézte fel a minisztérium.

Fidesz: Az ellenzéket és Sorosékat csak a hatalom érdekli, nem a pedagógusok

Azok beszélnek oktatásról és pedagógusokról, akik kormányzásuk alatt elvettek tőlük egy havi bért, megalázóan alacsony fizetésekért dolgoztatták őket, akik több száz iskolát zártak be, és az oktatástól is mindig csak elvették a pénzt. A pedagógusdemonstrációra rátelepedő ellenzéket és a Soros-hálózatot csak a hatalom érdekli, nem a pedagógusok. Politikai céljaikhoz akarják felhasználni őket, és az ő valódi céljuk az, hogy a bevándorlásellenes nemzeti kormány helyébe bábokat ültessenek Magyarország élére - reagált a Fidesz a pedagógusdemonstrációt kísérő ellenzéki pártok nyilatkozataira.

Kapcsolódó írásaink