Belföld
Több mint négymilliárdos kiesést okozhat a főváros a BKV-nak

A Világgazdaság a birtokába került, a tender lezárásáról készített BKV-dokumentum alapján azt írta, a cég ajánlata - amelyben a koncessziós díj háromszorosa volt a 2018-ban e tevékenységből befolyó összegnek - érvényes volt, sőt kifejezetten magas pontszámot kapott a bírálat során, a BKV azonban a győztes kihirdetése helyett megtagadta a szerződéskötést.
Erre azt követően került sor, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester határozati javaslatát, amely megtiltja, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre írjanak alá megállapodást a tulajdonukban, használatukban, vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására. A BKV pedig a tenderkiírás szerint négy plusz opcionálisan további négy évre tervezte a reklámhelyek értékesítését.