Belföld

Fidesz: Nyilvánvalóvá vált, hogy Soros személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött

Nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorláspárti milliárdos, Soros György személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött - jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fidesz: Nyilvánvalóvá vált, hogy Soros személyesen áll a magyar biztos elleni támadások mögött
Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kormánypárti politikus szerint Soros György az általa finanszírozott szervezeteken, médiumokon keresztül próbál nyomást gyakorolni a döntéshozókra.
Mindezt azért teszi, mert a magyar emberek nemet mondtak a bevándorlásra - fűzte hozzá.

Nyilvánvaló, hogy a tengeri útvonalakon kívül a balkáni szárazföldi útvonalon érkezik a legtöbb bevándorló az Európai Unió (EU) területére - mondta Böröcz László.

Ebben a helyzetben pedig - folytatta - Soros György számára nem mindegy, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes kormány által jelölt uniós biztos tárgyal a nyugat-balkáni országok vezetőivel az EU bővítéséről.

A fideszes politikus megjegyezte, ha a balkáni országok együttműködnek a bevándorlás megállításában, képesek teljesen lezárni a balkáni útvonalat.

Böröcz László jelezte, a Fidesz a teljes nyilvánosság híve, s arra kérik a kormányt: adjon tájékoztatást a nemzetbiztonsági bizottságban Soros György Magyarország ellen folytatott tevékenységéről.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom