Abortuszon átesett nőknek nyújtanak lelki segítséget

– Mihez hasonlítható a magzat elvesztése?

– Pontosan tudom, milyen érzés, mert bár három gyermekem van, és abortuszom nem volt soha, vetélésem sajnos igen. Szokták mondogatni, hogy a nő két dologért tesz meg mindent: azért, hogy legyen, vagy azért, hogy ne legyen gyermeke. A megszületendő gyermek elfogadása, azaz az „igen” életre szóló döntés. Ám sokan nem tudják, hogy a „nem” is súlyos következményekkel járhat. Az abortusz életellenes cselekedet, akár bűnnek gondolja valaki, akár nem, utána komoly testi-lelki problémái lehetnek. Mára nevet is adtak ennek, posztabortusz tünetegyüttesnek hívják.
A terhességmegszakítást sok esetben presszió előzi meg, általában nem igazán szabad döntésről van szó. Az érintett nők nyolcvan százalékának megromlik a mentális egészségi állapota, pszicholó­giai és testi, időben változó tünetek jellemzik életük hátralévő részét.
A párkapcsolatok hetven százaléka felbomlik az abortusz után. Ezen túl egyéb életellenes cselekedethez hasonló jelenségek is tapasztalhatók: rettegés, rémálmok. Mindezek fokozatosan fejlődnek ki, néha lefojtva, rejtve maradhatnak évekig, évtizedekig is, de egy veszteség vagy krízishelyzet robbanásszerűen a felszínre hozza őket. A magzatvesztés okozta gyász egy speciális, megrekedt gyászfeldolgozási folyamat.

– A lelki fájdalom az ateistákat is ugyanúgy érinti, mint a vallásos embereket?

– A nemzetközi szakirodalom alapján a tünetek megjelenése nem függ az illető hitéletétől. Hétvégéinken a nők kétharmada beszélt a bűnösség érzéséről, de csak egyharmada mondta magát vallásosnak.

– Letehető az abortusz lelki terhe?

– Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, elsősorban saját magunknak kell megbocsátani. Ha beleragadunk a múltba, az lehúz, nem enged a jövőbe tekinteni. Innen kilépni, magunknak feloldozást adni talán a legnehezebb cselekedet. A férjemmel vezetett lelkigyakorlatokon igyekszünk tudatosítani az érintettekben, hogy nem lettek értéktelenek attól, hogy részeseivé váltak ennek a bűnnek.

– Mármint a hívők szerint bűnnek.

– Igaz. De itt nem is ez a lényeg, hiszen nem azért éreznek bűntudatot a nők, sőt a férfiak vagy akár a várandósság megszakítását javasló nagyszülők, mert a tízparancsolat ellen vétettek. Sokkal inkább azért, mert tudatára ébrednek annak, hogy az emberi természetünkbe oltott erkölcsi törvény ellenére cselekedtek, amikor nem engedtek egy életet megszületni.

– Mennyien vettek részt eddig az önök által vezetett lelkigyakorlaton?

– Nagyjából tíz esztendeje kezdtük a munkát, ez alatt mintegy négyszáz nő és negyven férfi fordult meg nálunk. Évente három-négy lelkigyakorlatot szervezünk „Ne félj, nem ítéllek el…” mottóval, amelyre felekezettől függetlenül bárki eljöhet, sőt, a vallásosság sem kitétel. Ugyanezzel a mottóval a Mária Rádióban is négyhetente jelentkezünk egy önálló műsorral. Nagyon fontos látni, hogy az el nem sírt könnyek, a titok lassan mérgezi az életet, és mi azt szeretnénk, hogy egyre több embernek tudjunk segítő kezet nyújtani.