Belföld

Új, ingyenes applikáció révén bővülhet a Katolikus Rádió hallgatósága

A frekvencia véges, de az interneten immár szabadon, a vételkörzeten kívül is elérhető az egyház és Krisztus üzenete

Lebontottuk a Katolikus Rádió előtt álló fizikai korlátokat, hiszen a szabadon letölthető, ingyenes applikáció révén immár vételkörzeten túl is elérhetőek vagyunk a nap huszonnégy órájában – mondta lapunknak Radetzky András. A rádió vezérigazgató-helyettese beszélt arról is, a rendkívül komplikált program fejlesztése közel másfél évig tartott.

Új, ingyenes applikáció révén bővülhet a Katolikus Rádió hallgatósága
Lebontották a korlátokat. Radetzky András vezérigazgató-helyettes
Fotó: Facebook

– Pár napja immár okostelefonon is hallgatható a Katolikus Rádió. A mobilapp feltűnése esetleg azt jelzi előre, hogy visszavonulnak a hagyományos, földfelszíni műsorsugárzástól?

– Semmiképpen! A rádiót jelenleg az ország területének egynegyedén lehet biztonsággal fogni, de például az Alföldön hatalmas területek maradtak lefedetlenül. Sajnos a legutóbbi alkalommal nem jutottunk hozzá azokhoz a sávokhoz, melyek révén növelni tudtuk volna a besugárzott területet. El kell fogadni, hogy a frekvencia véges állami tulajdon, így nem kaphat belőle bárki bármennyit, ennek ellenére határozott törekvésünk, hogy amint lehet, újakhoz jussunk hozzá. Viszont azzal, hogy létrehoztuk az ingyen letölthető mobilappot, sikerült lebontanunk az előttünk álló fizikai korlátokat – azaz egy okostelefonról, internet hozzáféréssel immár a bolygó bármely pontján szabadon hallgatható a Katolikus Rádió. A lényeg, hogy mi e kettőre, azaz a hagyományos frekvenciákra és a mobilappra mint két, egymást szervesen kiegészítő és támogató lehetőségre tekintünk a jövőben.

– Mit mutat a hallgatói korfa?

– Naponta százhetven-száznyolcvanezer ember kíváncsi ránk. Érthető okokból az ötvenes és afeletti korosztály a döntő, de egyre emelkedik a fiatalok száma is. Fontos megjegyezni, hogy az appot pár nap alatt csaknem háromszázan töltötték le, s ez a mutató reményeink szerint folyamatosan nőni fog.

– Mennyiben nyújt mást az app, mint a hagyományos műsor?

– Az applikációban a rádió élő műsora mellett rengeteg friss funkció is helyet kapott. A felhasználók kilenc tematikus zenei csatorna, köztük például musical, film-, gyermek-, nép- és könnyűzene vagy jazz közül választhatnak. A digitális verzióban a műsorfolyam megszakítás nélkül élvezhető akár úgy is, hogy a készülék közben megszólaltatja az óránként adott aktuális híreket. A zenecsatornák tartalma egyébként azon felhasználók számára is vonzó lehet, akik rádiónk műsoraival jelenleg éppen csak ismerkednek, barátkoznak.

– Meddig tudjuk visszakeresni az elhangzott műsorokat?

– Az összes felvételt visszamenőleg fél esztendőn át őrzi az archívum – magyarán az adások egytől-egyig újrahallgathatók, így senki nem marad le a kedvencéről. Apró, de fontos kiegészítés, hogy az applikációban helyet kapott még néhány, a hitélettel szorosabban összefüggő funkció is.

– Például?

– A napi szentmise közvetítés, az Igenaptár, és a rendszeres hallgatók körében népszerű Napi alleluja szolgáltatás. Sőt, a híreket írásban is közöljük. Az alkalmazása Google Play és App Store online áruházakban mind az Android, mind az iOS rendszerű telefonok számára egyaránt elérhető. Letöltése a https://www.katolikusradio.hu/mobilapp címről ingyenes, használata pedig valóban nem túl bonyolult, így az idősebb generáció tagjai is bátran nekifoghatnak a telepítésének.

– Mennyi időt vett igénybe a program kifejlesztése?

– Igazán két esztendeje kezdtünk róla álmodozni, maga a munka másfél évig tartott. Egy rendkívül komplikált programról beszélünk, hiszen az élő adáson túl az említett tematikus csatornákat és felhasználói üzeneteket is tudnia kell kezelni a háttérben.

– Az újonnan feltűnt, keresztény erkölcsiséget magukénak valló rádióadások nem jelentenek konkurenciát?

– A Katolikus Rádió másfél évtizede fogható az éterben, azóta közvetíti az egyház és Krisztus üzeneteit a közönségnek. Az eltelt időben csak két dolog nem változott, az elhivatottságunk hallgatóink irányába és küldetésünk, miszerint magas színvonalú, gondosan szerkesztett műsorainkkal igyekszünk erősíteni a keresztény életfelfogást és erkölcsiséget. Mi nem versenytársként, hanem partnerként tekintünk mindazokra, akik hasonló elvek mentén igyekeznek szolgálni.

Kapcsolódó írásaink