Belföld

Gyarapodó falvak

A kedvezményezettek csaknem száz százaléka, azaz 2759 önkormányzat már pályázott a Magyar Falu Programban – tudatta lapunkkal Gyopáros Alpár kormánybiztos

Hamarosan közzéteszik a 2020-as támogatási területeket a Magyar Falu Program keretében – jelentette be lapunknak nyilatkozva Gyopáros Alpár kormánybiztos, aki az eddigi eredményeket is részletezte.

Gyarapodó falvak
„Nem kényszerítettünk bonyolult pályázati szisztémát a kistelepülésekre”
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Az ötezer lélekszám alatti kistelepülések, azaz a kedvezményezett települések 96 százaléka, vagyis 2759 önkormányzat már pályázott a Magyar Falu Program valamely alprogramjában – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Gyopáros Alpár,
a modern települések fejleszté­séért felelős kormánybiztos, aki szerint ez a friss adat is mutatja, hogy sikerült a kezdeményezést a tényleges igényekhez alakítani, „valós problémákat orvosolnak az egyes pályázati felhívások, illetve ezen felül a falusi csok bevezetése és a falusi útalap is”. Gyopáros Alpár kiemelte továbbá, hogy az önkormányzatokon kívül 1213 egyházközség is regisztrált már.

Ismert, a program idén 150 milliárdból gazdálkodhat. „Azon dolgozunk, hogy erősítsük a vidéket, több munkát, jobb megélhetést, a gyermekneveléshez és az otthonteremtéshez jobb körülményeket és kiszámíthatóbb jövőt nyújtsunk a legkisebb településen élőknek is. Ezért a tisztán hazai támogatási összegnek a legnagyobb része a lakosság komfortérzetét közvetlenül javító célok megvalósítását pályázati formában segíti. Valamennyi célként megfogalmazott fejlesztési területen kiírtuk a pályázatokat, összesen tizenöt felhívást tettünk közzé” – részletezte.

Eddig tizenegy tender esetében történt meg az eredményhirdetés, az ehhez tartozó 45 milliárd forintnyi támogatás pedig már ott van a nyertes településeknél. Összesen 4254 projekt indult vagy indul majd el országszerte, jelen állás szerint az érintettek 76 százaléka, azaz 2175 település örülhet „vallhatja magát nyertesnek valamely alprogramban”. Nekik 18 hónapjuk van a projektek megvalósítására, s azok az önkormányzatok, illetve egyházközségek, amelyek tervekkel, engedélyekkel rendelkeztek, már el is készültek egy-egy fejlesztéssel.

A legtöbb esetben azonban még zajlanak a beruházások – tájékoztatott a kormánybiztos, megjegyezve, legutóbb november 6-án tettek közzé új pályázati eredményeket: az Óvoda-udvar és a Temető fejlesztése nevű alprogramok kapcsán összesen 964 győztes 4,69 milliárd forint értékben állhat neki a régóta várt fejlesztéseknek.

Megkérdeztük a kormánybiztost arról is, az eddigi tapasztalatok tükrében szükség van-e esetleg korrekcióra. „Sikerült teljesíteni azt a magunkkal szemben megfogalmazott előzetes célkitűzést, hogy egyszerű, átlátható pályázatokat tegyünk közzé, ezt a beérkezett több mint tizenegyezer indítvány, valamint a pozitív visszajelzések és a sok köszönet is alátámasztja. Nem kényszerítettünk bonyolult szisztémát a kistelepülésekre, amit sok sikeres pályázattal, átlátható elszámolással hálálnak meg nekünk és saját maguknak is. Szintén büszke vagyok arra, hogy minden pályázat esetében tartottuk a maximum 60 napos elbírálást, és előfinanszírozott, száz százalékos támogatású pályázatokról lévén szó, nagyon gyorsan a nyertesek bankszámlájára került az elnyert támogatási összeg” – válaszolta Gyopáros.

További négy pályázat elbírálása van folyamatban, amely év végéig megtörténik, és a települések még idén hozzájutnak a megítélt támogatási összegekhez is. Jövőre aztán folytatódik a program, immáron önálló költségvetési sorral. Ráadásul nemrég további húszmilliár­dos forrást kaptak a kistelepülések, és ahogy arról lapunk elsőként beszámolt, sikerült EU-s forrásokat is bevonni például a csapadékvíz-elvezetés segítésére. Így az első két évben az összköltségvetés megközelíti majd a 400 milliárd forintot. „Míg a balliberális kormányok számára a falu soha nem volt érték, sőt tudatos falurombolást végeztek, addig mi példa nélküli, soha nem látott léptékű támogatást biztosítunk a hazai kistelepülések számára, amelyek hosszú évtizedek elhanyagoltságát pótolhatják be, és végre megvalósíthatják régóta dédelgetett álmaikat” – húzta alá.

A kormány hosszú távra tervezi a programot, évtizedes támogatásokban gondolkodnak az illetékesek. Gyopáros szerint folyamatosan vizsgálják, valamint dolgozzák fel a visszacsatolásokat. Az már most látszik, hogy voltak olyan pályázati célok, melyeknél jelentős többletforrásigény jelentkezett. Ezeket figyelembe veszik a következő évben. Ráadásul, a tervezhetőség érdekében, hamarosan közzéteszik a 2020-as támogatási területeket, amelyek már ismert, de új elemeket is tartalmaznak majd.

Ami az önkormányzati választás esetén bekövezett személyi változásokat illeti, a kormánybiztos aláhúzta, a kormány nem politikusokat vagy településvezetőket támogat, hanem azokat a magyar embereket, akik az adott településen élnek. „Ugyanakkor nyilvánvalóan sok múlik azon, hogy a vezetők rátermett, sikerorientált, jól együttműködő partnereink legyenek, akik képesek megfogalmazni, majd megvalósítani a helyi lakosság elképzeléseit és elvárásait.

A Magyar Falu Program attól váltja be a hozzáfűzött reményeket, hogy nem íróasztalok mögött íródik és mindig képes reagálni a tapasztalatokra, a kérésekre, valamint az évről évre változó körülményekre. Hiszem, évek múlva már számokban is látni fogjuk, hogy nő a kistelepülések lakosság­a és a születendő gyermekek száma is” – hangoztatta.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom