Belföld

Tuzson: A tömegközlekedés biztosítása az önkormányzatok feladata

Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és ezt a jövőben törvénybe is foglalják - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson: A tömegközlekedés biztosítása az önkormányzatok feladata
Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára
Fotó: MH

Tuzson Bence elmondta: a kormány az önkormányzatok egyik legfontosabb feladatának a helyi tömegközlekedés finanszírozását tartja, és a meglévő jogszabályok is az önkormányzatok feladataként jelölik meg a tömegközlekedés biztosítását.

„Szeretnénk egyértelműsíteni” ezt a feladatot, ezért „törvénybe fogjuk foglalni, hogy az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítani”, és csak ha ez biztosítva van, azután lehet az adóból fennmaradó összeget másra költeni - mondta.

„Ha Tarlós István tudta finanszírozni a főváros tömegközlekedését, akkor Karácsony Gergelynek is kell tudni” - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kormány betart mindent megállapodást, amelyet a fővárossal kötött még Tarlós István főpolgármestersége idején.

A cél a bizalomra épülő, gyors és hatékony közigazgatás

Jogszabálycsomag készült a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésére, a cél a bizalomra épülő, gyors és hatékony közigazgatás - jelentette be a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Tuzson Bence közölte: az egyszerűsítés érdekében összeállítottak és benyújtanak az Országgyűlésnek egy ezeroldalas jogszabálycsomagot, amely több mint 80 törvényt módosít.

Egyszerűbb és kényelmesebb lesz az ügyintézés - mondta, példaként említve, hogy az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni.

Szintén egyszerűbbé válik a nyugdíj előtt állók adategyeztetése: míg eddig 5-8 évvel a nyugdíjba vonulás előtt megkereste az embereket az állam, és több körben egyeztette adataikat, a jövőben csak egy alkalommal, a nyugdíjba vonulás előtt három évvel lesz adategyeztetés.

Megemlítette, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelőknek, ha a gyerek állapota „végleges”, akkor a 18. életévéig nem kell új igazolást benyújtani a családi pótlék igényléséhez.

Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat abban az esetben, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes emberről van szó - közölte Tuzson Bence.

A közgyógyellátás az alanyi jogon jogosultak esetén kettőről négy évre, a normatív alapon jogosultak ellátása egyről két évre emelkedik - mondta.

Tuzson Bence szólt arról is: egyszerűsödik az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás is. A jövőben csak a NAV-nál kell majd bejelenteni a vállalkozást, és a párhuzamos nyilvántartásokat is megszüntetik. Emellett meg fog szűnni a vállalkozás megkezdését követő 30 napos ellenőrzési kötelezettség is.

Elmondta, komoly változások lesznek az építésügyben is: míg jelenleg részben a kormányhivatalok, részben a polgármesteri hivatalok járnak el, márciustól kizárólag a kormányhivatal fog.

Gyorsulnak és egyszerűsödnek eljárások, engedélyezés helyett bejelentési kötelezettség lesz számos ügyben - mondta az államtitkár, példaként említve, hogy ha korábban egy kis önkormányzat járdát akart építeni, akkor engedélyezési eljárást kellett lefolytatnia, a jövőben csak bejelentési kötelezettsége lesz. Ugyanez vonatkozik majd az erdészeti létesítményekre is - tette hozzá.

A területi közigazgatásban megszűnik a kétfokú ügyintézés, egyfokú döntések lesznek, amelyek után a bíróságon lehet majd fellebbezni.

Elmondta, egységesítik a járási hivatali rendszert: meg fognak szűnni az úgynevezett megyeközpontú járások, a helyi ügyekben a járáshoz lehet majd fordulni, a megyei ügyekben pedig a megyei kormányhivatalhoz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom