Belföld

Fideszes kapta a legtöbb szavazatot Komlón

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Polics József kapta a legtöbb szavazatot abban a komlói választókerületben, amelynek egyik szavazókörében meg kellett ismételni az október 13-i voksolást - közölte vasárnap este a város jegyzője az MTI-vel.

 Vaskó Ernő elmondta: Polics József 326, míg az ellenzéki pártok támogatását bíró Komló Összeköt Egyesület jelöltje, Ferenczy Tamás 268 szavazatot kapott. Hozzátette: a településen a megismételt választás nem változtatta meg a polgármester személyét, de a két jelölt közötti különbség a település szintjén a korábbi 118-ról 31 szavazatra csökkent.

Komlón az 5. számú egyéni választókerületének 13. szavazókörében az egyéni választókerületi képviselő-választást is megismételték, de az eredményeket még nem tudta közölni a jegyző.

A szavazókörben azért kellett megismételni a szavazást, mert a Pécsi Ítélőtábla megállapította: október 13-án egy 10-12 fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük oda, illetve a szavazólap kitöltésének idejére a szavazófülkébe is, és ezt a szavazatszámláló bizottság nem akadályozta meg.
 

Baloghné Varga Zsanett független jelölt nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Kisberényben, ahol a képviselő-testület tagjait is megválasztották a vasárnapi megismételt voksoláson.

Szatmári Ibolya jegyző  elmondta: a győztes 76, a szintén független Németh Sándorné 41, a Fidesz-KDNP jelöltje, Horváth Krisztián 3 érvényes szavazatot kapott. A 11 független képviselőjelöltből 4-en szereztek mandátumot.

Jászberényben az ellenzéki jelölt nyert az új választáson

Jászberényben 90 százalékos feldolgozottságnál jelentős előnnyel vezet a jobbikos Budai Lóránt, így most már biztos, hogy ellenzéki polgármestere lesz Jászberénynek.

Szekszárdon maradt az ellenzéki többség, míg a többi településen független jelölt nyert.

Kapcsolódó írásaink