Belföld
Látszatpolitizálást folytat csak Baranyi
Az önkormányzat dolgozói zavarodottan várják, hogy feladatot kapjanak

Teljes a káosz Ferencvárosban – írtuk meg szerdai cikkünkben, amelyben beszámoltunk arról: hiába van elvileg kényelmes többsége a IX. kerület új, ellenzéki polgármesterének, Baranyi Krisztina nem törekszik együttműködésre a balliberális képviselőkkel, úgy viselkedik, mintha egyedül nyerte volna meg a választást, az „én képviselő-testületemről” és az „én Ferencvárosomról” beszél. Bár az ellenzék soraiban komoly feszültséget okozott Baranyi személye – pontosabban személyisége, mivel sokan összeférhetetlennek tartják –, végül az összes balliberális párt beállt mögé, és „hallgatólagosan” a Jobbik is támogatta, így aztán várható volt, hogy benyújtják a számlát.
A Hvg.hu csütörtökön már arról írt, hogy ez meg is történt, „öt alpolgármesteri és csaknem negyven külső bizottsági posztra tettek erős ajánlást”, többségében a DK és az MSZP, amelyeknek viszont mindössze két-két képviselői helye van a testületben a tizenegy ellenzéki mandátumból. A két rivális baloldali párt ráadásul nemcsak önálló frakciót, hanem frakciószövetséget is készül alakítani, így a „saját jogú” helyeken túl frakciószövetségként is igényt tartanának bizottsági helyekre a portál információi szerint. Baranyi azonban a kampányban még azt hirdette, hogy meg kell szüntetni a politikai alapon „eltartottakat” az önkormányzatnál. A polgármester az LMP-s Reiner Rolandot és a momentumos Mátyás Ferencet szerette volna alpolgármesternek, a Momentum helyi szervezete ellenben az augusztusi előválasztáson alulmaradt Jancsó Andreát javasolja. Baranyi egyébként tanácsadójának a kerület 2010 előtti polgármesterét, Gegesy Ferencet kérte fel.
Noha a Fővárosi Közgyűlés keddi ülése után Baranyi Krisztina sértődött bejegyzést tett közzé a Facebook-on arról, hogy egyetlen bizottságban sem osztottak helyet neki az ellenzéki pártok, két nap múlva az ATV-nek már arról beszélt, nem volt csalódott, csak egy kissé meglepte a dolog.
Kitért arra is, hogy dolgozik egy rendeletmódosításon, amellyel a fővárosi parkolást reformálná meg. Eközben nagyon aktív a közösségi oldalán, folyamatosan napirenden tartja a kerületbe tervezett török iskola ügyét és Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása idején tiltakozásul kitűzte a kurd zászlót a polgármesteri hivatalra, profilképét pedig egy olyan Erdogan-fotóra cserélte, amelyen a török zászló félholdja ördögszarvat formáz. Posztjai alatt ugyanakkor egyre többen kérik számon, miért nem a kerület ügyeivel foglalkozik intenzívebben.
Úgy tudjuk, egyelőre valóban nem pazarol erre különösebb energiát, a polgármesteri hivatal például „áll”, nem folyik érdemi munka, a dolgozók zavarodottan várják, hogy feladatot kapjanak – megjegyzendő, Ferencváros honlapján sem végeztek átfogó karbantartást, a Tisztségviselők fül alatt tegnap még azt olvashattuk, hogy Bácskai János a polgármester.
Az alakuló ülés jövő csütörtökön lesz, de rendhagyó módon vélhetően nem születik megállapodás a bizottsági helyekről, ugyanis erről Baranyi Krisztinának – akit láthatóan megviseltek az elmúlt hetek – még „halvány elképzelése sincs” informátorunk szerint.