Válsághelyzetszerű állapotban az unió

Utolsó fordulójához érkezett az Alapjogokért Központ Európa és unió című kutatása – hangzott el az ezzel kapcsolatos tegnapi háttérbeszélgetésen. A visszatekintések után a legújabb anyag átfogó képet akar adni, az egész kutatást pedig majd decemberben, konferencia keretében mutatják be. Fricz Tamás kutatási tanácsadó, az elemzés készítője elmondta, ezúttal a döntési viszonyokat és a hatalmi központokat térképezték fel. Felidézte, már az alapító atyák szándéka is a föderáció, azaz a szoros integráció volt, miközben a közösség létrejötte óta jelen van Európában a szuverenista, illetve a kormányközi álláspont is. Ez a két elv már a montánunió idején, rögtön az intézmények szintjén is szemben áll egymással, ütközésük napjainkig meghatározza a sajátos, hibrid alakulatnak tekinthető EU működését. Vagyis nehéz megadni a választ arra, kié a főhatalom, konfliktusok és kompromisszumok határozták meg az elmúlt hetven évet – részletezte Fricz Tamás.

Az elemző szerint az 1951 óta eltelt időszakot alapvetően négy szakaszra lehet osztani. Az első a montánuniótól a római szerződésig, vagyis a közös piac létrejöttéig tart, erős föderális „felütéssel”. Ekkoriban felmerült a közös európai kormány felállítása is, ebből lett végül a mai Európai Bizottság. Az akkori törekvések a franciák ellenállásán buktak meg, leginkább azért, mert De Gaulle erősen védte az országa jogait. A következő szakasszal, 1957-ben áttértek egy realistább együttműködési formára, a föderalizmussal szemben a pragmatizmus lett a jellemző, felerősödött a tagállami szuverenitás, és a gazdasági szempontok kerültek előtérbe. Fricz szerint Európában nagyjából 1984–85-ig a kormányközi elv volt a meghatározó.

Majd a hetvenes években a németek kvázi „kiszabadultak” a nácizmus szégyene miatti karanténból, miután megerősödött a francia–német együttműködés, ezt követően alapvetően ez a két ország irányítja az uniót. Az Európai Tanács 1974-ben jön létre, a testület máig a nemzetállami önállóság letéteményese.

A harmadik szakasz a 80-as évektől 2015-ig tart, az Alapjogokért Központ szerint ez a szerződések kora, illetve a szupranacionalizmus erőltetése a maastrichti szerződésig, ami egyértelműen föderális irányt mutat. Jön az amszterdami, a nizzai, majd a lisszaboni szerződés 2009-ben, miközben az alkotmányozás kudarcba fullad. Ebben az időszakban nő a többségi döntések száma, szemben a konszenzussal. Még fontosabb változás, hogy egyre kevesebb lesz a tagállami vétó lehetősége.

A tömeges bevándorlás 2015-ös megjelenése egyértelmű fordulatot jelez, mert felborítja a kényes egyensúlyokat. Világossá vált: nehéz kompromisszumra jutni a régiek és az újak, főleg a V4-ek között. Új típusú törésvonal jön létre, markánssá válik a hagyományos tagállamok, illetve Angela Merkel, Jean-Claude Juncker vagy Franz Timmermans részéről az európai egyesült államok kialakításának igénye, kiegészülve a Soros-féle hálózat által is képviselt globális érdekcsoportokkal. Ezzel szemben látványosabbá válik az erős tagállamok koncepciója – folytatta Fricz –, a keresztény értékek támogatásával. Röviden: kiéleződik a versengés.

Nyugaton azt hiszik, majd ők megmondják a mi régiónknak, mit kell gondolni a multikultiról, az emberi jogokról és persze a bevándorlásról – mutatott rá az elemző, aki szerint a globalizációval szemben a helyi érdekek képviselete, leegyszerűsítve a Nyugat áll szemben a Kelettel. Példátlan törésvonal ez, amely több kérdés mentén rajzolódik ki, és a régi technikákkal feloldhatatlan. Fricz Tamás szerint ezzel válsághelyzetszerű állapotba jutott az Európai Unió, a kérdés pedig nyilván az, hogyan tovább.

A lehetséges forgatókönyvek: mindenütt többségbe kerülnek a globalisták, akik regulázni akarnak, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben eljárások tömegét indítják. Vagyis ledarálnák Kelet-Közép-Európát. Ugyancsak lehetséges, hogy marad a jelenlegi húzd meg, ereszd meg állapot, megegyezések nélkül döcög tovább a szekér, ezzel azonban a nemzetközi térben válna gyengébbé az unió, és csökkenne a hatékonyság.

A harmadik megoldás – ez lenne a legjobb –, ha a visegrádiak annyi szövetségest találnának, hogy a blokkoló kisebbségből kiindulva befolyásolni tudnák a központi döntéseket. Ezzel felülkerekedne a szuverenista megközelítés, működőképesebbé válna az együttműködés. A negyedik verzió maga lenne a katasztrófa, ez a tartós szembenállást jelentené, újraéledő belső régiós szövetkezésekkel, ami az EU lassú felszámolásához vezetne, valahogy úgy, mint annak idején a Német-Római Császárság esetében. Az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója szerint egy biztos: ebből a helyzetből ki kell mozdulni, egyúttal kijelentette, hogy a nemzetállami önállóságot védő országgokkal szemben a globalisták válogatott eszközöket, például álcivil szervezeteket is felhasználnak.

Kovács István stratégiai igazgató mindezek nyomán arra mutatott rá, hogy a demokrácia érvényesülése, vagyis amikor megkérdezik a népet, az mindig a föderalizmussal szemben hat.