Belföld

Már Szombathelyen is költekezik az új vezetés

Eszközbeszerzés előnyben

A csütörtöki előterjesztés szerint 17,5 millió forint értékben kaphatnának új laptopokat, mobiltelefonokat és iPadeket a szombathelyi önkormányzati képviselők.

Már Szombathelyen is költekezik az új vezetés
Fotó: MH

A vasi megyeszékhely képviselő-testülete alaposan megváltozott, az Éljen Szombathely! nevű álcivil szervezet adja a város első emberét Nemény András személyében, s további tíz képviselőt is delegál a testületbe, ahova „függetlenként” bejutott a hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalással vádolt korábbi szocialista, Czeglédy Csaba is. Szombathelyen csütörtökön ülnek össze a képviselők, s mások mellett szavaznak arról a polgármesteri előterjesztésről is, hogy a közgyűlés tagjai vadonatúj számítógépeket, telefonokat és iPadeket kapnak 17,5 millió forint értékben. Ez képviselőnként mintegy nyolcszázötvenezer forintos azonnali kiadást jelent a városnak. Sajtóinformációk szerint az informatikai luxusberuházásra szánt forrást a költségvetés más tételeiből faragnák le, s a beszerzéshez még így is hiányzó 4,3 millió forintnak még nincs fedezete. További adalék, hogy az előző ciklusban használt informatikai eszközöket a képviselők megvásárolhatják az értékbecslő által megállapított áron.

Kapcsolódó írásaink

Időhúzó manőverek Czeglédy Csabától

ĀPéntekre tervezte a büntetőbíróság a bűnszervezet irányítójaként költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba kihallgatását, ám ő egy eljárási hibára hivatkozva tárgyalása elhalasztását kérte