Belföld

Civil köntösben bujkáló szocialisták

Már Botka László sem tekinti magát a szocialista pártcsalád tagjának

Az MSZP több mandátumot szerzett az önkormányzati választáson, mint az ellenzéki horror­koalíciót a színfalak mögött irányító DK és a Momentum, így a párt egy újabb, sokadik megújulási kísérlet igénye nélkül élte túl a helyhatósági választásokat.

Civil köntösben bujkáló szocialisták
Azok a boldog szép napok, ég veled! Botka László civilként folytatja
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A májusi európai parlamenti választást követően temetői hangulat uralkodott az MSZP-ben. „Nyeretlen kétévesek vagyunk, megérdemeltük a sorsunkat”, mondta akkor egy szocialista forrásunk, „nincs tovább, vége, feladtuk”, jellemezte a helyzetet egy másik. Az elkeseredés mögött olyan adatok álltak, hogy a 2019-re lényegében kis fővárosi pártként elkönyvelt MSZP a Pártbeszéddel együtt is csak 6,62 százalékot ért el az EP-választáson, szemben az immár új balliberális koalícióként nyomuló a DK-val és a Momentummal, amely a fővárosban például a voksok 37 százalékát szerezte meg.

Ehhez képest a partnerei által is sok esetben kiszorított, jelöltjei jelentős százalékát már civil köntösbe bujtató szocialista politikusok szereplése az október 13-i önkormányzati választáson kisebb csoda, országosan ugyanis 582 mandátumot szereztek. Ez kettővel több mint a kampányban sokszor diktáló Gyurcsány-párté (DK), és huszonhéttel több mint a Momentumé. Az MSZP-nek 33 polgármestere, 513 önkormányzati képviselője van a különböző településeken – több mint a DK-nak és a Momentumnak –, egyedül a megyei közgyűlésekben van kisebb számban (32) képviselője az ellenzéki konglomerátum erősebb – illetve magukat erősebbnek tartó – pártjainál.

Ez utóbbi kategória szimbóluma az egykori kormánypárt vidéki agóniájának. A mostani választás azt is megmutatta, hogy a politikai álmoskönyvek szerint szekfűs logóval önállóan indulni nem kecsegtet a siker reményével. Mint láttuk, még a párt korábbi választmányi elnöke, majd miniszterelnök-jelöltje, a Szegeden ismét polgármesteri címet szerző Botka László is civil listán indult, majd győzelme után a közgyűlésbe is a civilek koalíciójába ült be múlt pénteken, tehát immár nem tekinti magát szocialista polgármesternek. A szocialisták korábbi önmagukkal szembefordulva maguk lettek az ellenzéki horrorkoalíció létrehozásának zászlóvivői – miközben 2017-ben és 2018-ban az élcsapat élére állított Botka még arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenccel nem megy –, sőt most már ők lettek az „összellenzéki” összefogás féltő védelmezői.

Jól jellemzi ezt, hogy a kispesti botrányvideó egyik főszereplőjét, Lackner Csabát maguk zárnák ki a pártból, miközben fél éve még azzal sem volt problémájuk, hogy a VII. kerületi MSZP-alapszervezet a börtönviselt Hunvald Györgyöt javasolta polgármesternek. A választások előtt pedig az sem szúrta a szemüket, hogy már bírósági szakban van a bűnszervezet irányításával vádolt Czeglédy Csaba büntetőügye, a szombathelyi politikust mégis elindították – függetlenként – az őszi választáson.

Kapcsolódó írásaink

Márki-Zay tisztogatásba kezdett

ĀA hódmezővásárhelyi polgármester újraválasztása után korrupciót emleget, korábban mégsem tett feljelentést az önkormányzati cégek vezetőivel szemben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom