Belföld

Javaslatot fogadtak el egy a terrorizmusról szóló novemberi nemzetközi konferencia megrendezéséről

A Terrorizmushoz vezető radikalizáció: Regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés címmel rendez nemzetközi konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) novemberben, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn 128 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és egy tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.

A KKM és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) közös szervezésében, a Belügyminisztérium támogatásával tartanak november 7-8-án Budapesten regionális terrorizmus-ellenes konferenciát.

A rendezvény az António Guterres ENSZ-főtitkár által 2018. június 28-án bejelentett, kétévenként New Yorkban megrendezett „magas szintű terrorizmusellenes hét” 2020 júniusában tartandó második rendezvényét előkészítő konferenciasorozat egyik eseménye lesz.

A meghívottak között van csaknem 130 szakértő, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, illetve az Európai Gazdasági Térség országainak képviselői, továbbá olyan jelentős nemzetközi szervezetek képviselői, mint az ENSZ, az EU, az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a NATO. A rendezvényen három ülésszakot tartanak, ezek mindegyike kiemelten érinti a magyar külpolitika szempontjából prioritást élvező Nyugat-Balkánt, ahonnan szintén több fontos szervezet meghívást kapott a konferenciára.

Az első ülésszak a terrorista narratívák megelőzését szolgáló stratégiák kérdésével, a második a külföldi terrorista harcosok hazatérésével kapcsolatos biztonsági kockázatokkal, a harmadik pedig a fiatalok bevonásával foglalkozik a terrorizmushoz vezető erőszakos szélsőségek elleni fellépésbe

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom