Belföld

Kis felépülési ünnep

Különleges előadással vendégeskedett Egerben a Leo Amici Alapítvány, ahol azokon a függőkön tudnak segíteni, akik már padlót fogtak néhányszor

Komló végállomáson csak két gyógyszer van: kamilla és fokhagyma
 

Kis felépülési ünnep
A dinamikus, sok mozgással teli jeleneteket nyomasztó csönd tagolja
Fotó: MH/Purger Tamás

Síri csönd telepszik az egri Uránia mozi nagytermére. A szereplők mereven állnak a színpadon, a darabnak vége, ám ez a közönség tuda­táig nem jut el. Hosszú másodpercek telnek el így, mire valakinek leesik, hogy a félmeztelen, mezítlábas előadók a tapsra várnak. Eszmél a terem vagy inkább felocsúdik? Sokkoló előadáson vagyunk túl.


Saját magam legendája vagyok, az élet császára! Elpazaroltam az életem… Ez a valóság? Ez a valóság… Bizonytalan és kétségbeesett vagyok… Kitisztult a kép: halandó ember vagyok, érzésekkel – foglalja össze életét egy függő férfi a komlói Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány egri vendégjátéka során.

Rendhagyó színházi előadáson ülünk úgy századmagunkkal, ahol kilenc félmeztelen, mezítlábas férfi és egy feketébe öltözött nő vall önmagáról. „Mi az a szeretet? Sóvárgok utána…”, mondja egyikük, társa pedig éppen a szeretettel nem tud mit kezdeni. A dinamikus, sok mozgással teli jeleneteket nyomasztó csönd tagolja, aztán dühkitörések, majd pantomim. Az egyik előadó ripityára tör egy magnetofont – ilyen és ehhez hasonló sokkoló képek és monológok követik egymást.

A Leo Amici és az egri Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat szakmai kapcsolata ötéves múltra tekint vissza. A két szervezet évente meglátogatja egymást, tagjai rendezvényeken, szakmai konferenciákon vesznek részt, és a komlóiak minden évben elhozzák aktuális darabjukat Egerbe. Ezen veszünk részt.

Vannak olyan érzések, élethelyzetek, amelyekről nehéz beszélni vagy azokat kifejezni, ezért színpadra viszik. Az előadást nem hagyományos színdarabként kell elképzelni, inkább hasonlít egy mozgásszínházra, sok zenével, velős megjegyzésekkel, érintésekkel.

A darab nem adaptáció, még alaptörténete, igazából szorosan vett cselekménye sincs, a karakterek is menet közben alakulnak ki. Minden szín egy külön sztori, az előadók a saját élményeikből táplálkoznak. Ha úgy tetszik, tekinthetjük a darabot egy kvázi családállításnak is, a szereplők ugyanis folytonosan hatnak egymásra, hol családtagot, hol barátot, hol tanárt, hol pszichiátert helyettesítenek. A különböző szálak inkább hatásukban állnak össze egésszé.

A szereplők előadása tükrözi, melyek a főbb elakadási pontok az életükben: tönkretették a családjuk életét, a sajátjukat, abúzus érte őket gyermekkorukban, esetleg nem tudnak mit kezdeni a szeretettel. Sok fájdalmat okoztak, ugyanannyit el is szenvedtek, van, aki nem kapott szeretetet, törődést, sokszor okkal, máskor ok nélkül.

A függők nem az intimitáshoz való jó viszonyukról híresek, nehezen fejezik ki a fájdalmaikat, elnyomják magukban, leginkább valamilyen szerrel. A darab arra is lehetőséget biztosít, hogy képesek legyenek akár üvölteni is, ne csak motyogni.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy ekkora színháztermet meg tudunk egyszer tölteni – mondja Kohári Szilvia, az egri RÉV intézményvezetője, korábban ugyanis a RÉV bázisán rendezték meg az esteket. Kis felépülési ünnep ez a mai est, azaz, történhetnek még csodák – céloz a vezető a Leo Amiciben folyó munkára.

A komlói alapítványnál krónikus drog-, alkohol- és gyógyszerfüggőkkel, illetve politoxikomán emberekkel foglalkoznak, akik általában egy évig tartózkodnak az intézményben. (A terápiát köve­tően a függőknek nyolc hónapig lehetőségük van egy pécsi, úgynevezett félutas házban lakni, miközben dolgoznak.) A rehabilitáció során sok a csoportos foglalkozás, a munka- és miliőterápia, a sport mellett zajlanak a színháztréning próbái.

Az intézménynek nincs kerítése, nincs bezárva az ajtaja, mindenki saját akaratából marad. Legfeljebb tizenöten vehetnek részt a terápián egyszerre, de inkább kevesebben. A szakemberek nem alkalmaznak gyógyszert, nyugtatót, ezért aki ide eljut, annak iszonyatosan kemény az első időszak. Van, aki már eleve egy elvonókúra után érkezik a Leo Amicibe, hogy ezen ne ott kelljen átesnie, mert az intézményben csak két gyógyszer létezik: fokhagyma és kamillatea.

A spártai állapotok azt a célt szolgálják, hogy hosszú távon józan maradjon a függő, ezért kevesen maradnak meg, sokan lemorzsolódnak, vallják be az intézmény munkatársai. Ilyen lemorzsolódó volt Gábor is, aki egyszer már járt Komlón, de csak nyolc napig bírta. A férfi húszas évei elején szívott el egy heroinos cigit, s onnan nem volt visszaút.

Először 1997–98-ban volt rehabilitáción az egykori autómosó- és kávézótulajdonos, majd tíz évig tiszta maradt. Ám visszaesett, jött a heroin, a kristály, a pia, a gyógyszer, nem volt már egy józan pillanata sem. A vállalkozó rájött: vagy visszamegy Komlóra, vagy belepusztul. Több mint kétszáz napja tiszta, elein­te azt hitte, egy hónapot sem bír majd ki. Ma már úgy érzi, Komlóra tartozik, oda, ahol folyamatosan mentik az életét.

Kult Zoltán szociális munkás elmondja: azoknak tudnak segíteni, akik már padlót fogtak egyszer-kétszer, azt szokták erre mondani: „Komló, végállomás.” A dunaújvárosi Tamás még az utolsó állomásnál is tovább ment eggyel: rögtön a középiskola után belevetette magát a kocsmák világába. Nem bírta a munkahelyi és a családi stresszt, az is megviselte, hogy szülei elváltak. Rendkívül gyorsan jutott el a heti, a napi, az órai ivástól a szinte percenkéntiig.

Mindent vedelt a tablettás bortól a „tüskén” át a sörig. Ivás közben előbb beszédes lett, majd mogorvává és kötekedővé vált, olykor annyira agresszív lett, hogy elmenekültek előle az emberek. Mindenhonnan elbocsájtották, lopott, csalt, hazudozott, senki nem bízott már benne. Szervezete is felmondta a szolgálatot, akut hasnyálmirigy-gyulladást kapott, cukorbeteg lett. Az összes barátja elhagyta, családja is lemondott róla, a pszichiátriára került. Ott kerestek neki testvérei további segítséget, így került Komlóra. Ifjú még, gondoljuk, s mintha csak olvasna a gondolatainkban, megjegyzi: a rehabokon egyre több a fiatal. Pedig, teszi hozzá, mint látható, ez egy nagyon veszélyes üzem.

Az egri RÉV – és más szervezetek – akkor javasolják a Leo Amicit, amikor a legdrasztikusabb segítségre szorul a függő. Az addikció az ország krónikus problémája, egymillió alkoholista és családjuk érintett a problémában – állapítja meg Kult Zoltán. Hozzáteszi, értelemszerűen a nézők között is akadt olyan, akire emiatt hatással volt a darab, mert élt már függővel, esetleg látta vagy hallotta az élettörténetét. Általában nemcsak az előadók, a nézők is katarzist élnek át,  mondja Koren Tamás, a Leo Amici egyik segítője, aki egykor ugyancsak a komlói ház lakója volt, a terápia után pár évvel visszatért, hogy támogassa az utána érkezőket.

Egyébként Kult Zoltánon kívül a házban minden segítő függő. Utóbbi kifejezés esetükben egy kis magyarázatra szorul: aki függő volt, az is marad, mert ha nem az az első az életében, hogy bármikor visszaeshet, emiatt ezt kell elsősorban elkerülnie, különben vissza is esik. Ezért aki végigcsinálja a terápiát, azt felépülő függőnek nevezik.

Az előadás végén a szereplők leülnek a színpad szélére, mesélnek magukról, lehet tőlük vagy a segítőktől kérdezni. Az egyik néző arról érdeklődik: mit tegyen a hozzátartozó, ha a családban él egy mélyre süllyedt függő. Mentsék, ami menthető, az pedig a család nem függő része! – tanácsolja Zoli, az egyik segítő. Az egyik előadó, Marci ehhez annyit fűz hozzá: sokszor az a legnagyobb segítség, ha a család nem segít, bár egy szülőnek ezt megállni talán a legnehezebb.

A szereplők

Balázs, 35 éves, drogfüggő. Már négy hónapja él Komlón. Korábban egy ötcsillagos hajón is volt szakács, 19 éve drogozik, teljesen elveszítette a talajt a lába alól.

Laci, 38 éves, alkoholista. A családja elhagyta, a munkahelyéről kirúgták, testvérei – elmondása szerint – utálják az ital miatt. Reménytelen alkoholistának gondolja magát, a Leo Amiciben az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. Azt mondja, szenved, mint a kutya. Annyira utálja magát, hogy nem hiszi el, ő is szerethető.

Gábor legendának tartotta magát, aztán mindenét elveszítette, pedig az újpesti férfinak vállalkozásai voltak. Mára a Leo Amici maradt neki, odatartozónak gondolja magát.

Marci, 33 éves, 17 éve drogozik, gyógyszerezik, iszik, szétverte maga körül az életet, mindenkit rászedett, megvezetett, erről szólt az élete. Azzal leplezte problémáit, hogy a legmenőbb ruhákban járt, mindig viccelődött, egyik nőt a másik után szedte fel. Most azon dolgozik, hogy ki tudja mutatni a fájdalmait.

Milán, 25 éves, drogfüggő, az elfojtott indulatok, a kielégítetlen vágyak irányították az életét. Van két kisfia, szeretne egyszer újra együtt élni velük, de tudja, ehhez még rengeteget kell dolgoznia.

Peti azon dolgozik, mit kezdjen a szeretettel, hogyan dolgozza fel, mert mindenkit megbánt, akit szeret, elfojtja az érzéseit. Egyszerűbb szánára dühösnek és agresszívnak lenni, mint szeretetét kimutatni.

Gergő, 29 éves, boldog élete volt, szerette a munkáját, de az alkohol romba döntött mindent. Rájött, nagy segítségre van szüksége, ezért jött a Leo Amicibe. Azt mondja, a közösségi erő az, amit meg kell ragadnia.

Tamás rövid fejszámolás után kijelenti, akár húszmillió forintot is leöntött a torkán. Feküdt sárban, hempergett vizeletben, fekáliában. Teljesen lefogyott az ital miatt, egészsége tönkrement. Isten van, mindegy hogy mások mit gondolnak erről, vagy hogy néz ki, hiszek benne és abban, hogy harcolni kell egy jobb életért – szögezi le. Nem kellene 29 évesen meghalni, teszi hozzá.

Geri 20 éve drogozik, alkoholista, gyógyszer- és szerencsejáték-függő. Már háromszor volt elvonón, mindig visszaesett. A legutolsó etap során majdnem életét veszített, mindkét lába lebénult. Három és fél hónapig volt kórházban, mielőtt Komlóra ment.

Péter, felépült függő (zenész), másfél éve ment a Leo Amicibe, amikor egy zöld csempés, húgyszagú pszi­chiátrián kijózanodva már nem volt más ötlete. Most a civil szervezet félutas házában él, Pécsett dolgozik.

Tamás, felépült függő (zenész), két éve tiszta, ma már komlóinak tartja magát, korábban az ország számos nagyvárosában megfordult. 16 éves korától járta a pszichiátriákat, amióta Komlóra került, megváltoztak a kapcsolatai, ismét tartja a kapcsolatot a fiaival a most 46 éves férfi. Azt mondja, a Leo Amici közösségében találta meg az otthonát, tanulta meg magát szeretni, itt jött rá, hogy van helye a világban.

Gábor, felépült függő (zenész), több mint két éve él Pécsett józanul.

Ancsa, felépült függő (színész), közel 19 éve érte el a mélypontját, azt mondja, a múlt és a jelen elől menekült a drog és az alkohol segítségével, teljesen leamortizálta magát. Egy másik intézetben kezdte el a felépülését, ami azóta is tart. Idén kezdett el Komlón szociális munkásként dolgozni.

Kapcsolódó írásaink

A játszma, amelyben a drog nyer

ĀFelix Van Groeningen filmje, a Csodálatos fiú a kiszolgáltatott család szemszögéből mutatja be a kábítószerfüggést – Miért lövi magát valaki, ha nem volt nehéz gyerekkora?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom